Sokan hálásak a franciáknak, akik felvállalták a "gyilkos" szerepét: elsőként szavazták le az európai alkotmányt. A kétkedő britek válláról nem kis terhet vettek le ezzel... Megkezdődött az unió mélyrepülése. A hírek többé nem arról szóltak, milyen nagyszerű dolog egységes alkotmánnyal ellátni az EU-t - inkább arról, hogy az egész jóváhagyási folyamatot jegelni kellene. Ennél is fájóbb, hogy Franciaországban szinte alig esett szó az új szerződésről: inkább a kelet-európai munkavállalók inváziója és a nagyvállalatok Keletre költözése került terítékre. A szavazók mintha a bővítés ellen is tiltakoztak volna.

Nyíltan temetni kezdték az EU-alkotmányt: immár a második alapító tagállam mondott nemet. Ezúttal sem az alkotmány volt a fő gond - a hollandok inkább a kormánnyal, a bevándorlással, a bővítés folytatásával voltak elégedetlenek. Miután Franciaországban elindult a lavina, most már szabadon tiltakozni lehetett bármi ellen. Lassan a politikusok is pedzegették, hogy az integrációs expressz túl nagy sebességre kapcsolt: a nyugat-európai polgárok még a tavalyi bővítést sem emésztették meg, s máris próbálták lenyomni a torkukon az alkotmányos szerződést és Törökország felvételét.

A júniusi EU-csúcs lett volna az unió mentőöve, de a tagországok ezt is eldobták maguktól. A francia-holland népszavazási kudarc után mindenki abban reménykedett: az állam- és kormányfők bebizonyítják, hogy az EU igenis működőképes, és elfogadják végre a 2007-2013-as költségvetést. Ám ebből is csúfos kudarc kerekedett. Mindenki a pénzét féltette, és többen annyira megmakacsolták magukat, hogy az utolsó pillanatban megvétózták az egyezséget. Még kínosabbá vált a bukás azáltal, hogy az új tagállamok hajlandók lettek volna lemondani a nekik járó támogatás egy részéről - csak szülessen megállapodás.

Gyökeresen megváltozik az Európai Unió, ha felveszik Törökországot. Ha... Már az is évekbe telt, hogy a tagállamok rászánják magukat a csatlakozási tárgyalások megkezdésére - de hogy e megbeszélések meddig tartanak majd, senki sem meri megjósolni. Utólag már világosan látszik, hogy a török tárgyaláskezdés (népszerűtlen) ügyét kár volt összekeverni az EU-alkotmány ratifikációjával. Ankarával együtt Zágrábbal is elindultak a felvételi tárgyalások. Nem véletlenül: Ausztria világossá tette, hogy a törökök integrációjára csak akkor bólint rá, ha Horvátországnál is megnyomják a startgombot.

Egyik szeme sír, a másik nevet annak, aki év végi leltárt készít az Európai Unió "fellépéseiről". Mert a következő hétéves költségvetést nagy nehezen elfogadták ugyan a múlt heti EU-csúcson, ám ez jó néhány kijózanító tanulsággal is szolgál. A szegény és a gazdag tagországok közötti szolidaritás csak papíron létezik, a valóságban a szegényeknek járó támogatásokon próbálnak spórolni; a gazdák zsebébe tovább zúdítja a pénzt az elavult uniós agrárpolitika, amely az európai élelmiszerárakat is mesterségesen magasan tartja; némileg kozmetikázták, de meghagyták a szintén idejétmúlt, évi több milliárd eurós brit visszatérítést. Hónapokon át késhegyre menő vitát folytattak a tagállamok egy-két századszázalékról, persze lényeg a végeredmény: a kibővült unió működését az európai összjövedelem körülbelül egy százalékából finanszírozzák.