Vajnai valódi alternatívát szeretne

A baloldali együttműködésre nyitott, marxista-kommunista politikai formáció alakult Magyarországi Munkáspárt 2006 néven egy hónapja. Vajnai Attila alelnök lapunknak azt mondta: a neoliberális gazdaságpolitikát bíráló civil szervezetekkel, szociális mozgalmakkal és szakszervezetekkel tervezik a kapcsolatfelvételt.

Magyarországi Munkáspárt 2006 néven új politikai formációt hoztak létre egy hónapja a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt működésével és irányvonalával elégedetlen párttagok. Vajnai Attila, a szerveződés alelnöke - aki a Munkáspártban is hasonló posztot töltött be - azt mondta: erre azért volt szükség, hogy legyen valódi alternatívája a baloldalnak a jövő évi választásokon, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a Munkáspárt vezetése jobboldali fordulatot vett.

A Munkáspárt kettészakadásához az szolgáltatott okot, hogy a Thürmer Gyula vezette erő a jövőben Magyar Kommunista Munkáspárt néven kíván működni. A névváltoztatási bejegyzést be is nyújtották a Fővárosi Bírósághoz, pedig - Vajnai szerint - a tagság nagy része nem támogatta ezt a lépést. A Munkáspárt egyik tagja bíróságon támadta meg ezt a párthatározatot, arra hivatkozva, hogy nem volt róla szavazás. Valójában a szakadás igazi oka az volt, hogy a "thürmeristák" elutasították Vajnaiéknak a választási előkészületek idejére vonatkozó "békejavaslatát", mondván: nincs szükség a vezetést bírálókra, mert ezzel veszélyeztetik a párt választási szereplését.

Arról, hogy Thürmer Gyula opportunistaként említette Vajnaiék csoportosulását, akik elvetették a demokratikus centralizmus elvét, Vajnai Attila annyit mondott: ők a demokratikus működést erősítik, tehát a baloldal hagyományait szeretnék folytatni.

Mindazonáltal Vajnai Attiláék megkezdték a Munkáspárt újjászervezését. Azt tervezik, hogy a választásokra minden megyében állítanak jelöltet. A politikus elmondta: alternatív baloldali programjuk alapján együttműködést szeretnének kialakítani a neoliberális gazdaságpolitikát bíráló, baloldali értékeket valló szerveződésekkel: civil és környezetvédő szervezetekkel, szociális mozgalmakkal, szakszervezetekkel.

Az új párt tagságára vonatkozó kérdésre az alelnök azt válaszolta, hogy alakuló kongresszusukon a küldöttek 2300 tagot képviseltek, és azóta is több mint ezren csatlakoztak a Munkáspárt 2006-hoz. Vajnai elmondta, hogy személyes ismeretség alapján szervezik a tagságot, több megyébe azonban még nem jutottak el.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 bírálja a parlamenti pártok szereplését, azt, hogy a választási kampány hevében irreális ígéreteket és követeléseket fogalmaznak meg. Ilyen például az energiaár, amellyel kapcsolatban Vajnai a szociális tarifa mielőbbi bevezetését sürgeti annak érdekében, hogy a kevesebbet fogyasztó kevésbé tehetősek - becslése szerint a lakosság harmada - valóban olcsóbban juthassanak energiához. A politikus szerint ezt a nagyobb fogyasztók számára megállapított energiaárból lehetne kompenzálni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.