Szent szövetség a szegényekért

A Time magazin kiválasztottjaiban az elesettek felkarolásán kívül a számok szeretete is közös.

A Time magazin az idén a világ leggazdagabb házaspárját, Bill és Melinda Gatest, illetve az ír rocksztárt, Bonót választotta az év emberének. A trió egyfajta "szent szövetségben" küzd a legszegényebbek helyzetének javításáért. Gatesék 51 milliárd dollárra becsült vagyonukból 29 milliárdot egy alapítványba helyeztek, és ugyanazzal az energiával követik pénzük működését, mint ahogyan azt felhalmozták. - Kétszer változtatja meg a világot - mondta a Microsoft elnökéről az énekes. A zenész 2002-ben találkozott először a milliárdosokkal, és három perc alatt annyi adatot vágott hozzájuk, hogy azok Patty Stonesifer, a Gates Alapítvány elnöke szerint elismerően csettintettek: - Ez ugyanolyan buggyant, mint mi vagyunk.

A Gates-házaspár nem elégedett meg az egyszerű jótékonykodással. Minden centre ügyelnek, és ragaszkodnak a lehető leghatékonyabb felhasználáshoz. Januárban például 750 milliót adtak a gyermekbetegségek elleni oltási kampányokra, de a pénzből a nigeri nomád törzsek éhínségének csillapítására és amerikai általános iskolák könyvtárainak bővítésére is jutott. Bono eközben hírnevét kihasználva addig járt a világ leghatalmasabb politikusainak nyakára, amíg elérte, hogy 2010-ig megduplázzák, és ötvenmilliárd dollárra emeljék az afrikai országoknak szánt segélykeretet. Saját szervezete, a DATA (az adatot jelentő mozaikszó az "Adósság, AIDS, Kereskedelem és Afrika" rövidítése) a fejlődő országokban uralkodó szegénység, illetve az AIDS ellen küzd.

A Time magazin 1927 óta nevezi meg az év emberét, az első címlap annak idején az óceán-átrepülő Charles Lindberghet ábrázolta. A szerkesztőség azt veszi figyelembe, ki gyakorolta a legnagyobb hatást a világra az adott évben - függetlenül attól, hogy a hatás pozitív vagy negatív. Így lehetett az év embere Sztálin és Hitler éppúgy, mint Gandhi, Martin Luther King vagy 1956-ban a "magyar szabadságharcos". Néhány név azok közül, akiknek jelölését az idén javasolták: Darth Vader a Csillagok Háborújából, XVI. Benedek pápa, Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök, az Apple-alapító Steve Jobs, Ray Nagin New Orleans-i polgármester, Tony Blair, Condoleezza Rice, Cindy Sheehan békeaktivista és Kanye West rapénekes.

Nyerő program számítógépre

Az interneten viccek és átkok özöne köröz róla, de abban mindenki egyetért: nélküle nem tartana ott a számítástechnika, ahol tart. William H. Gates gazdag Seattle-i családban született 1955-ben, nagyapja egymillió dollárt hagyott rá. A legjobb iskolákba járatták, ahol rendkívüli matematikai képességeivel tűnt ki, s korán megismerkedett a számítógépekkel. Az elérhető 1600 pontból 1590-nel jutott be a Harvard Egyetemre, ahonnan a harmadik év után kimaradt, mert az Altair 8800 mikroszámítógép gyártója megvette a két társával kifejlesztett BASIC programnyelvváltozatot. 1975-ben alapította Paul Allennel a Microsoftot. Nyílt levélben szállt síkra a szerzői jogok védelme és a zárt kódú szoftverfejlesztés mellett. Felesége Melinda French, három gyermekük van.

Rockkal a világ körül

A zene megváltoztathatja a világot, mert meg tudja változtatni az embereket - mondta saját hitvallásáról a 45 esztendős Bono. A Dublinban katolikus apától és protestáns anyától született Paul David Hewson az iskolában kapta az "O'Connell utcai jó hang" (Bono Vox of O'Connell Street) becenevet. Felesége egykori középiskolai barátnője, négy gyermekük van. A Feedback - később The Hype, majd U2 - nevű zenekart is iskolai társaival alapította. 1985-ben fellépett a jótékonysági Band Aid koncerten, és bekapcsolódott az Afrika megsegítéséért folyó kampányba. Az idén a legfejlettebb államokat tömörítő G8-csúcsértekezletéhez időzítve tíz koncertből álló sorozatot szervezett. Bejáratos a Fehér Házba, felmerült a neve a Világbank lehetséges elnökjelöltjei között.

Bill Gates és felesége indiai gyermekekkel
Bill Gates és felesége indiai gyermekekkel
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.