A Patriot-törvény sorsa az amerikai szenátuson múlik

Az amerikai képviselőház némi módosítással szerdán megszavazta a terrorizmus elleni harc jegyében a hatóságok jogkörét kibővítő, a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után elfogadott Patriot-törvény megújítását, a jogszabály sorsa azonban bizonytalan, mivel a kritikusabb szenátusban sokan úgy ítélik meg, hogy nem egyensúlyoz megfelelő mértékben a nemzetbiztonság és az polgári szabadságjogok érdekei között.

A képviselőház 251 szavazattal (köztük 44 demokrata párti törvényhozó voksával) 174 ellenében fogadta el a törvényt, amelynek december végén lejáró 16 rendelkezéséből 14-et véglegesített, míg a két legvitatottabbnak a hatályát - kompromisszumként - további 4 évvel meghosszabbította. (Korábban hatályuk hétéves kiterjesztéséről volt szó.)

Az egyik vitatott rendelkezés lehetővé teszi, hogy bírósági engedéllyel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) minden olyan telefont lehallgasson, amelyet a célszemély használ, így akár a szomszéd készülékét is, ha gyakran megfordul nála. A másik rendelkezés engedélyezi a személyes adatok beszerzését cégektől, kórházakból, könyv- és hanglemezboltoktól, valamint könyvtárakból egyebek között arról, hogy az illető milyen könyvet, lemezt vásárolt, mit olvasott vagy kölcsönzött ki.

Az FBI 30 ezer esetben kért már ki személyes adatokat különféle intézményektől, amelyeknek hallgatniuk kell a megkeresésekről.

A 2001-ben eleve kapkodva elfogadott törvény a bírálók szerint magán viseli annak a jegyét, hogy megújításáról a december 31-i határidő szorításában egyeztek meg: hiányosak a biztosítékok a szabadságjogok védelmében a visszaélés számos lehetőségével szemben.

James McGovern demokrata párti képviselő szerint mostani formájában a Patriot-törvény leszárítana a szabadság fájáról egy ágat. Polgárjogi szervezetek kifogásolták azt a rendelkezést, amely szerint a hatóságok úgy tarthatnak házkutatást, hogy azt az érintett személlyel közölniük se kell, ha az zavarná a folyamatban lévő nyomozást. A megújított törvény szerint az érintetteket 30 napon belül tájékoztatni kell, de ez az időszak meghosszabbítható.

A szenátusban heves vita várható, noha a képviselők által szerdán elfogadott változat már a két ház közötti egyeztetés eredménye. Demokrata párti és hozzájuk csatlakozó republikánus szenátorok egy csoportja arra készül, hogy obstrukcióval megakadályozza a törvény felsőházi megszavazását. Az obstrukciónak 60 szavazattal lehet véget vetni a 100 tagú szenátusban.

Úgy tudni, Bill Frist republikánus párti frakcióvezető szükség esetén javasolni fogja, hogy a törvény hatályát változatlan formában hosszabbítsák meg 2006 végéig.

George Bush elnök a képviselőház döntését üdvözlő szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni háborúban Amerika egy pillanatig sem lehet meg a Patriot-törvény nélkül, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az országot megoltalmazzák a terrortámadásoktól. Bush szerint a törvénynek köszönhetően eddig 400, terrorizmussal gyanúsított személy ellen emeltek vádat, és ezeknek a felét el is ítélték. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.