Tegnapelőttig a szokásosnál jóval nagyobb dugóban, mert történetesen az óbudai Lajos utcában építettek valamit, s a két sávból csak egy volt használható. Hetek óta! Naponta kétszer, amikor erre vonszolódtam, láttam a munkák tempóját. Mondjuk a tempó azért kis túlzás, általában a "három magyar összehajol" volt a legjellemzőbb, amit megfigyelhettem. Az esti visszaaraszolgatásnál pedig semmit. A környék persze tele volt bűzzel, kipufogógázzal. De nem csak ez az egyetlen ilyen példa, a legtöbb útépítésnél - tisztelet a kivételnek - ez a helyzet. Arra, hogy mennyi pluszüzemanyagba és energiába, fölös stresszbe és emiatt tovagyűrűző munkaveszteségbe kerülnek az országnak az ilyen munkák, valószínűleg nincs kimutatás, de hogy rengetegbe, abban mindenki biztos lehet.

Úgy tűnik, senkinek sem feladata költséghatékony módon, a környezetre is odafigyelve összehangolni az ilyen építkezéseket, netán gépekkel automatizálva, vagy urambocsá! éjszakai, vagy - ha túl zajos - hosszított esti műszakban végezve, felgyorsítani azokat. Nem hiszem, hogy az így a levegőbe "elfolyó", elfüstölgő, pénzben is lemérhető veszteség ne lenne összemérhető az úgy szóba jöhető többletköltségekkel. Persze az önkormányzatok év végi környezetvédelmi mérlegében nincsenek rossz döntések miatt elhúzódó közberuházások számlájára írható tételek. Az ilyen esetekben ugyanis - mondanom sem kell - soha nem magánépítkezésekről van szó.