Kultúra és Európa
Az európai alkotmányozási folyamat kisiklása - talán csak átmenetileg - megálljt parancsolt a kibővített Európai Unió további integrálódása előtt. Félúton vagyunk a lisszaboni irányelvek tervezett megvalósításától, amelyeknek öt éve megfogalmazott célja még az volt, hogy az EU 2010-re a "világ legdinamikusabb és legversenyképesebb, tudásalapú gazdaságává váljon". Ma már világos, hogy ez a cél ennyi idő alatt nem érhető el.
A szociális kérdés megoldása nélkül nehezen lehet a kultúra eszközeivel elősegíteni a társadalmi integrációt. Mégis meg kell találnunk azokat a módszereket és eljárásokat, amelyek elősegítik a kultúrák közötti jobb megértést és a kulturális befogadást. A szociális bizonytalanság megteremtette Európában - Saskia Sassen szavaival - a bizonytalanság kultúráját. A bizonytalanságot fokozza a kontinentális európai jóléti államok strukturális reformjainak sürgetése. Sikerül-e megőrizni mindazokat a jóléti vívmányokat, amelyek egyenrangú polgárokként kezelték a különböző nemű, vallású és bőrszínű embereket? A nyugat-európai társadalmak még nem tudták megemészteni az Unió minden eddiginél nagyobb arányú bővítését sem. Úgy tűnik, hogy félelmeiket az újonnan csatlakozott tagállamokra vetítik, s a bevándorló munkások, továbbá a külső országokból érkező bevándorlók ellen próbálják fordítani. A további bővítésre és az EU jövőbeli formájára vonatkozó politikai megegyezés hiánya fokozza ezt a bizonytalanságérzést. Sok európai városban mindez a kulturális sokszínűség elfogadásának megkérdőjelezését eredményezheti.
A tíz új ország befogadása növelte az EU-n belüli különbségeket. A korábbi és jövőbeli keleti bővítéstől való félelmek egybeolvadnak a globalizáció, a nemzeti önazonosság hanyatlása, a gazdasági stagnálás, a jóléti állam válsága, az elöregedő társadalmak és a bevándorlás fölött érzett aggodalommal. Ebben az összefüggésben a társadalmak befogadóképessége nem volt képes lépést tartani a tagállamok számának hirtelen megnövekedésével.
Az új tagállamokban nagyobb a távolság a kulturális lehetőségek tekintetében (például a városok és falvak között), mint a "régi" Európában. Hiányosságokat tapasztalhatunk a kulturális javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, a helyi és központi kormányzatok erőforrásaiban. A leggazdagabb és legszegényebb társadalmi rétegek kulturális szokásai az EU keleti részében jobban eltérnek egymástól. Az erős helyi közösségek hagyományai gyengébbek, mint a nyugati tagállamok konszolidált társadalmaiban. Mégis, ebben a régióban, amely csak egy kicsit van keletebbre a nyugattól, nagyobb hagyományra tekint vissza a kultúra társadalmi mobilitást és befogadást előmozdító eszközként való használata. A tagállamok közötti és a tagállamokon belüli befogadási készség fokozása érdekében nagyobb szerepet kell játszania a kulturális szempontoknak az európai strukturális alapok keretében megvalósuló programokban. A nemzeti fejlesztési terveknek prioritásként kellene kezelniük a kultúrát. A tagállamok között ki kellene cserélni a kulturális tervezést szolgáló legjobb eljárásokat.
Az európai integrációt gyengítő jelenségek komoly kétségeket jeleznek azzal kapcsolatban, hogy Európa vajon tényleg befogadó-e. Hosszú időre előrevetíthetik egy európai patthelyzet kialakulását és az eddigi pozitív európai jövőkép gyengülését. Úgy vélem azonban, hogy a kultúra hozzásegíthet a jelenlegi patthelyzet leküzdéséhez. A kultúra segíthet felfedezni és megélni a sokféleség értékeit. A kultúrában megvan az elvi lehetőség arra, hogy hozzájáruljon a társadalmi és gazdasági válság megoldásához, mivel egyedülálló módon egyszerre képes növelni a szolidaritást és a versenyképességet. Egy leegyszerűsített gazdasági elmélet feltételezheti a társadalmi kohézió és a gazdasági versenyképesség öszszeférhetetlenségét. Ám a kultúra révén a szolidaritás és versenyképesség kölcsönösen erősítheti egymást. A társadalmi integráció célja felől közelítve a kultúra befogadást, együttműködést, önbecsülést, szolidaritást, toleranciát, esélyegyenlőséget, kíváncsiságot és párbeszédet jelent. Ugyanakkor az innováció, a találékonyság és az alkotókészség segítségével a kultúra fokozza a gazdasági versenyképességet.
Kertész Imrének a novemberi budapesti kulturális konferenciához intézett üzenetét továbbgondolva: ellent kell tudnunk állni a "passzív ártatlanság" kísértésének akkor is, amikor a kulturális jövő és az európai integráció összefüggéseit vizsgáljuk. A világhírű francia szociológus, Alain Touraine is kategorikusan visszautasította az integrációval és befogadással kapcsolatos köldöknéző európai optimizmust, és felhívta figyelmünket a szétesés és kizárás irányában ható párhuzamos folyamatokra. Miközben joggal örülünk a sikeres európai együttműködés eredményeként elfogadott UNESCO-egyezménynek, amely hitet tesz a kulturális sokféleség értékei mellett, a francia városokban lezajlott szociális és etnikai lázadásokat figyelmeztető jelnek kell tekintenünk. Nem kétséges, tovább kell folytatnunk a kultúrák közötti párbeszédet, s kísérletet kell tennünk a kulturális együttműködés elmélyítésére.
A bővítéssel megnőtt Európa kulturális és nyelvi sokszínűsége. Sok kételkedőt még mindig nem sikerült meggyőzni arról, hogy a bővítés önmagában nem fenyegeti kudarccal az európai integrációt; ellenkezőleg, egyedülálló lehetőséget jelent a gazdasági versenyképesség fokozására és a lisszaboni cél majdani megvalósítására. A bővítés általában megnöveli az európai erőforrások körét, aminek köszönhetően az EU elvileg utol tudja érni gyorsan fejlődő globális vetélytársait. Ez az erőforrás a humán tőke. A humán tőke köre a kultúrába és az oktatási rendszerekbe történő befektetések útján növelhető.
Azért is érdemes a kultúrába fektetni, mert egyaránt mérhető haszonnal jár a GDP-növekedés és a foglalkoztatás bővülése tekintetében. A kreatív iparágak, amelyek olyan különböző területeket ölelnek fel, mint a kulturális turizmus, a média és a szórakoztató iparágak, a szoftverfejlesztés, a divattervezés, mind a XXI. század globális gazdaságának legdinamikusabban fejlődő ágazatai. Az ENSZ által közölt statisztikák világosan szemléltetik, hogy az állampolgáraik kreativitásának fokozásába invesztáló országok és régiók a gazdasági növekedésben is az élre kerülnek. Azok az országok, ahol a kulturális tevékenységek részesedése a GDP-ben a legmagasabb, egyben a legversenyképesebbek a világon. A kulturális innováció és a kreatív iparágak tehát ott vannak a versenyképessé válás legjobb eszközei között.
A kultúrák közötti párbeszédnek többről kell szólnia, mint pusztán kulturális cseréről. Meg kell erősítenie az együttműködést és a közös alkotás lehetőségét. Olyan képességekkel és viselkedésformákkal kell gazdagítania a társadalmakat, amelyek képessé teszik őket arra, hogy hasznosítani tudják a komplex, soknemzetiségű, sok kultúrát felölelő, soknyelvű környezetet. A kultúra egyaránt teljesíthet kizáró és befogadó társadalmi funkciókat. A kulturális kizárás társadalmi elmaradottságot szül. Másrészt viszont tudatosítanunk kell, hogy a bevándorlók és a kulturálisan különböző társadalmi csoportok pozitív szerepet játszanak a kultúrák és közösségi terek közötti kapcsolatrendszer megteremtésében. Ez a sokféleség szolgálhat az európai fejlődés és megújulási képesség alapjául.
A szerző kulturális miniszter
