Az a helyzet, hogy két-hárommilliárd euró (hét évre) ide vagy oda, önmagában nem olyan sok, hogy ennyiért az egész EU lebénuljon. Ahhoz viszont mindenképpen kevés, hogy a tegnapi brit indítványt mindenki számára elfogadhatóvá tegye. Pedig London majdnem mindenkinek javított egy kicsit az előző javaslatához képest - de gyakorlatilag semmit nem engedett ahhoz képest, amit a többiek korábban akartak (pontosabban: szerettek volna). Viszont egy fillérről sem mondott le a neki "visszajáró" uniós pénzből, ahogy eddig a franciák sem mondtak le, még elméletileg sem, a nekik jutó agrártámogatásokról.

Akkor most mi van? Magyarország esetében az van, hogy a kilátásba helyezett 22 milliárd eurót megtoldják még mondjuk 150 millióval, köszike. Ha esetleg Gyurcsány Ferencnek elég volna is a toldalék, Orbán Viktor biztosan rávágná, hogy még többet kellett volna kifacsarni. (Ezt teszi az összes többi tagállamban is az ellenzék.) Ám ha nem most, akkor jövő tavasszal vagy ősszel így is, úgy is el kell fogadni nagyjából enynyit. Sokkal több vagy kevesebb biztosan nem lesz a nekünk jutó pénz. (Ha netán akkor már Orbán fogadja el, Gyurcsány fogja ellenzékből kevesellni, ez is szokás az összes többi tagállamban is.)

Közbevetés: eleve hamis állítás, hogy a britek "kevesebbet" ajánlanak. Minél? Persze, az Európai Bizottság eleve tudatosan túltervezett számvágyainál, amelyeket még az Európai Parlament szintén eleve túltervezett álomkalkulusai sem tartottak meg. Jó ideje köztudott, hogy a közös kassza befizetői nem akarnak többet áldozni. Akkor sem, ha közben az unió nagyobb és szegényebb lett, és akkor sem, ha közben egyre nyilvánvalóbb, hogy egész Európának több kellene.

Akkor miről beszélünk, és minek van "szaga"? Ennyi pénzből, ilyen kiadási szerkezet mellett tényleg nem lehet sem igazán páneurópai fejlesztéseket, sem nagy ívű kelet-európai fölzárkóztatásokat finanszírozni. Így költve, ennyi pénz csak a meglévő, pazarló és elavult közkiadásokat konzerválná. Benne a magyar agráriumnak eleve, így is igazságtalan - mert a nyugatiakénál kisebb - dotációját. Másfelől: azért tömérdek pluszpénz jön majd Brüsszelből fontos magyar fejlesztésekre, csak győzzük értelmesen elkölteni.

A vita tehát most arról szól, hogy mely országnak, régiónak és ágazatnak hogy alakul az egységes piacon a versenyképessége. Nagyon komplex mérlegelés. Hát persze, hogy a versenyhelyzet-szabályozásban nem a "szolidaritás" a fő szempont! Bármennyire szokás költői vagy éppen pórias hasonlatokkal mindenféle európaiságra apellálni, ez majd akkor kap szót, amikor a belső helyzetrendezés már megtörtént, újabb hét évre. Utána lehet elővenni a nagyobb ügyeket és terveket, esetleg.

Ez az, ami egyre bizonytalanabb. Ami most zajlik, nem a pénz miatt súlyos tünet. Hanem azért, mert már egyáltalán nincs meg az a brit- francia-német egyetértési minimum, amelyre az új költségvetésen innen és túl is nagy szüksége volna az uniónak. A helyzetet előbb-utóbb rendezni kell, s amíg nem sikerül, addig az igazi veszteségről nem a pénz beszél. Jövőképben, uniós tudatosságban, európai vízióban egyelőre ne is számoljunk, hiszen ők, a nagyok vezetői sem számolnak vele.