Összecsaptak a hongkongi rendőrökkel a WTO-ellenes tüntetők

Több ezer globalizációellenes tüntető vonult fel kedden Hongkong utcáin a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezletének megnyitójával egy időben; tüntetők egy csoportja az értekezlet színhelye közelében rendőrökkel csapott össze, mások tiltakozásképpen a kikötő vízébe vetették magukat.

A felvonulás után több tucatnyi tüntető - főként dél-koreai gazdálkodók - bambuszbotokkal támadt a konferenciaközpont közelében felállított útzárlatnál a rendőrökre, akik gázsprayvel válaszoltak a támadásra. A tüntetők ennek ellenére megpróbáltak áttörni a pajzsos rohamrendőrök sorfalán és felgyújtottak egy koporsót, amelyet előzőleg a felvonuláson vittek végig a városon.

A tüntetők, akiknek a száma helyi médiajelentések szerint 2000 és 4000 között mozgott, más források szerint a tízezret is elérte, WTO-ellenes feliratokkal, jelszavakat skandálva vonultak végig Hongkong utcáin. A gazdálkodók WTO elleni haragját az a félelem váltotta ki, hogy nem lesznek versenyképesek a behozatallal szemben, ha az agrárpiacokat megnyitják a külföldi versenytársak előtt.

Tiltakozásképpen mintegy hetven, narancssárga mentőmellényt viselő tüntető a hongkongi kikötő koszos vizébe vetette magát, azt jelképezve ezzel, hogy - mint egy dél-koreai tüntető kiáltotta - "a WTO a halálba kerget bennünket". Egy férfi megsérült a fején, neki a rendőrök próbáltak orvosi segítséget szerezni.

A hongkongi rendőrség a korábbi WTO-találkozókon tapasztalt heves tüntetésekből okulva hónapok óta készült az értekezletre. Dél-Koreából szervezettségükről és erőszakosságukról ismert tüntetők százai érkeztek. (MTI)

'Lamy úr, 17,8 millió emeber szólítja fel Önöket a fair trade bevezetésére!' - Anthony Wong kínai és Angelique Kidjo afrikai popsztárok adják át az Oxfam petícióját Lamynak
'Lamy úr, 17,8 millió emeber szólítja fel Önöket a fair trade bevezetésére!' - Anthony Wong kínai és Angelique Kidjo afrikai popsztárok adják át az Oxfam petícióját Lamynak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.