MSZP: a Fidesz képzelt kijelentésekkel hadakozik

Arra kérjük a Fideszt, hogy szálljon le a valóság talajára, és képzelgések helyett térjen vissza a tényekhez - reagált Burány Sándor frakcióvezető-helyettes hétfőn a miniszterelnök egyik kijelentését és a Budapest Airport privatizációját érintő fideszes kritikákra.

A Fidesz, úgy tűnik, elveszítette valóságérzékét, és képzelt kijelentésekkel vitatkozik - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve: a nagyobbik ellenzéki párt "legújabb képzelgése szerint" az ország legnagyobb tehertétele, hogy a magyar a huszonévesek nem akarnak külföldön dolgozni. Ez nem igaz. Az igazság az, hogy a Fidesz egyre inkább képzelt  világban él és képzelt ellenfelekkel vitatkozik - mondta.

Vasárnap Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő közleményben tiltakozott az ellen, Gyurcsány Ferenc a Demos Magyarország múlt pénteki rendezvényén szerinte azt mondta: az  ország legnagyobb tehertétele az, hogy a magyar a huszonévesek nem  akarnak külföldön dolgozni.

A miniszterelnök a www.demos.hu-n is olvasható beszédében a munkaerő-vándorlással összefüggésben szó szerint úgy fogalmazott: "Tehát nem egyszerűen arról szól a történet, hogy az Ózd melletti  kis faluból nem hajlandó valaki átköltözni Győrbe. Azt lehet mondani, hogy rendben van, 40 és 50 évesen leélni az életet egy munkahelyen, majd utána elveszítve a munkahelyet, nem tudja valaki otthagyni a családi házát, hát nem költözik el Győrbe, ez a történet  arról szól, hogy egyébként a mi huszonéves ifjúságunk sem kellően mobil.
Rólam sokan tudják, hogy a feleségem édesapja bolgár származású, mi rendszeresen látogatjuk Bulgáriát. A feleségem korosztálya, a  harminc év körüliek Bulgáriában tömegesen elvándoroltak Bulgáriából. Az egy másik kihívás, iszonyatos kihívás. Hála Istennek sokan elindultak visszafelé. A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak. A magyarok nem indulnak el. A huszonévesek sem indulnak  el. Amíg a röghöz kötöttség, pedig ez nem csak magyar sajátosság, a  röghöz kötöttség Magyarországon végül azt eredményezte, hogy sem  apáink, de sem gyermekeink, unokahúgaink nem nagyon akarnak megmozdulni. Ennek a fajta legegyszerűbb mobilitásnak a hiánya is, a  fizikai mobilitásnak a hiánya is az egyik legnagyobb tehertétel az  országon".

Burány Sándor megjegyezte: bár a Fidesz "képzelt világában" a kormány féláron értékesítette a ferihegyi repülőtér üzemeltetését, az igazság az, hogy a várható bevételt minden komoly kritika világrekordnak minősítette.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.