Adókedvezmény a szoftverfejlesztő cégek számára

A parlament előtt van az a kormányjavaslat, amely lehetővé teszi a szoftverfejlesztő cégek számára, hogy bérköltségük 15 százalékát az adóból leírhassák - közölte Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten. A miniszterelnök elmondta: az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) kezdeményezésére tett lépéssel a vállalkozásokat a bérterhek oldaláról kívánják versenyképesebbé tenni.

A kormányfő ezt az uniós K+F pályázatokat elnyert Morphologic Kft. irodájában tett látogatása alkalmával közölte. A találkozón Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke is részt vett.

Kóka János az MTI-nek elmondta: bízik abban, hogy a lépés költségvetési hatása középtávon nem lesz negatív, mivel "a piac kifehérítésével többeket késztetnek legális foglalkoztatásra". Jövő év január 1-jétől a pályázati pénzek kifizetéséhez szükséges idő a tervek szerint felére csökken - jelentette be a gazdasági tárca vezetője az uniós pályázati rendszer átalakításával kapcsolatban. Hozzátette: 2007-től az NFT II. keretében pedig már elektronikus úton lehet majd beadni a pályázatokat, ami egyszerűbbé és ellenőrizhetőbbé teszi az eljárást. A miniszter ismertetése szerint a pályázati ügyintézés és elbírálás ideje már 40-50 százalékkal csökkent.

Kovács Zoltán az adókedvezmény bevezetését fontos lépésnek nevezte, de hangsúlyozta: még több hasonló intézkedésre van szükség. Az MTI-nek elmondta: a cégek K+F beruházásai szorosan összefüggenek az élőmunkával, ezért a kedvezmény jó alapot teremt a cégek versenyképességének fejlesztéséhez. Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a nyugat-európai adatokkal összehasonlítva Magyarországon a vállalkozások kevés forrást fordítanak kutatás-fejlesztésre. Úgy vélekedett: ezen a téren "nem az államnak van tartozása".

Dr. Prószéky Gábor, a Morphologic Kft. ügyvezető igazgatójának ismertetése szerint a nyelvhelyesség-ellenőrző és szótárprogramokat fejlesztő cég tavalyi árbevétele 240 millió forint volt, az idei évre a 300 millió forintos forgalom elérése a cél. A társaság öt uniós pályázatban vesz részt, háromban közülük konzorciumi tagként. Az 50 százalékos vissza nem térítendő szoftverfejlesztési támogatások összege eléri a 120 millió forintot. A magyar tulajdonú cég 1991-ben alakult, jelenleg 30 főt foglalkoztat.

A vállalkozást a miniszteri látogatásra véletlenszerűen választották ki a jelentősebb kutatás-fejlesztési beruházást végrehajtó kkv-k közül.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.