ÁSZ: szabályszerű az MSZP gazdálkodása

Az MSZP gazdálkodása szabályszerű, bár előfordulnak kisebb hiányosságok - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTI-vel pénteken.

"A nyilvánosságra hozott éves beszámolók a szabályozásnak megfelelően, megbízható módon tartalmazták a Párt gazdálkodási adatait" - áll az MSZP 2003-2004. évi gazdálkodásának törvényességét ellenőrző ÁSZ-vizsgálat összefoglalójában. Az MSZP az előírt határidőn belül, a meghatározott formában jelentette meg beszámolóit.

Az ÁSZ megállapította azt is, hogy az értékelési szabályzatot nem egészítették ki az önkormányzatoktól kedvezményesen bérelt ingatlanok párttörvény által meghatározott kötelező értékelésével. A szabályozás hiányából fakadóan kimaradt a könyvelésből, így az éves beszámolókból is a vizsgálat során megállapított nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értéke. A hiba mértéke azonban nem érte el az ÁSZ-nál általánosan elfogadott 2 százalékos "lényegességi küszöböt".

"A Párt betartotta a bizonylati elv és bizonylati fegyelem számviteli törvényben rögzített szabályait. (...) A Pártnál a könyvelési bizonylatokon hiányzott a könyvelés időpontjának és igazolásának rögzítése, továbbá több esetben a pénztárellenőr aláírása is" - tartalmazza az ÁSZ-jelentés összefoglalója.

Az MSZP 2003-2004. évi gazdálkodásához a megállapított állami támogatáson felül jelentős bevételt szerzett tagdíjak és egyéb hozzájárulások, adományok címén, saját tulajdonú vagyontárgyak értékesítéséből és hasznosításából, költség- és kártérítésből, kamatbevételből és árfolyamnyereségből, továbbá propagandatevékenységből.

Az MSZP könyvviteli nyilvántartásai szerint betartotta a párttörvényben előírt gazdálkodási tilalmakat és forrásszerzési korlátokat. Kizárólag engedélyezett gazdálkodó tevékenységeket folytatott. A pártnak a tulajdonában álló egyszemélyes kft.-k nyereségéből bevétele nem származott. A szabályszerűség javítása érdekében az ÁSZ elnöke felhívta az MSZP elnökét az értékelési szabályzat kiegészítésére, valamint a bizonylatolás alaki és tartalmi követelményeinek érvényesítésére.

Az ellenőrzés tapasztalataira és a korábbi pártellenőrzések alapján tett jelzésekre figyelemmel az ÁSZ javasolja a kormánynak, hogy kezdeményezze a pártok számviteli nyilvántartási és beszámolási rendszerét érintő ellentmondások feloldását, amelyek a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény, valamint a 2001. január 1-jétől hatályos számviteli törvény között továbbra is fennállnak.

Az MSZP 2003-2004. évi gazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentés a számvevőszék honlapján olvasható hétfőtől.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.