Gyurcsány sajtópert vesztett Fittelina-ügyben

Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtó-helyreigazítási keresetét, amelyben a Magyar Nemzet elmarasztalását kérte.

A kormányfő két szeptemberi írás miatt perelte be a napilapot, amelyekben - egyik nyilatkozata cáfolataként - azt írták: a jegyző szerint a kormányfő Fittelina Kft.-je semmiféle kérelmet nem terjesztett elő az akkori Gyurcsány-villa melletti állítólagos irodaberuházással kapcsolatban, vagyis "Gyurcsány Ferenc hazudott". A bíróság szerint ez utóbbi megállapítás csupán vélemény, és Gyurcsány nem nevezett meg céget, holott lett volna rá lehetősége, hogy egyértelművé tegye a helyzetet.

A bíróság szerint a Magyar Nemzet következtetése "nem volt ellentétes a véleményalkotás elemi szabályaival".

Batiz András kormányszóvivő szerint viszont a bíróság ezzel nem minősítette a Magyar Nemzet alaptalan közlésének tartalmát.

(Mint azt a Népszabadság korábban megírta: nem a Fittelina, hanem az Altus Rt. nyújtott be vételi ajánlatot különböző ingatlanokra azzal a céllal, hogy az Altus irodaházát felépíthessék. Miután ez meghiúsult, az ingatlanhasznosításra alapított Fittelina Kft. megszűnt - laptársunk ennek alapján fiktív működést vélelmezett.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.