Még akkor is, ha Gotovina hívei - majdnem minden horvát - hős hazafit lát a tábornokban. Aki eleinte a szerb túlerővel szemben állt helyt, majd horvát túlerőt kovácsolt a krajinai szerbek ellen. És aki ebben egyértelmű, bár közvetett amerikai támogatást is élvezett, ahogy kevésbé egyértelmű, de közvetlen támogatást is kapott más nyugati hatalmaktól is. Gotovina alighanem meghökkent, amikor ráébredt: most tényleg számon kérik rajta azokat a "túlkapásokat", amelyeket serege elkövetett szerb polgári lakosok ellen. - Hát már ez is számít!? - mondhatta döbbenten a francia idegenlégióban edződött zsoldos, akit Párizs azért képezett ki és fizetett, hogy ne törődjön ilyen apróságokkal - Afrikában.

Na de ez itt Európa. A jelek szerint itt már nem lehet büntetlenül "polgárháborúzni", azaz háborúzni polgárok ellen. Igaz, a volt Jugoszláviában szinte az összes múlt évtizedbeli harci cselekmény olyan volt, hogy fegyveresek "harcoltak" civilek vagy kevésbé fegyveresek ellen. És aki éppen győzött, az a sajátjai szemében éppen hőssé emelkedett, lehetett bár köztörvényes vagy akár tömeggyilkos bűnöző amúgy. Többnyire: mind a kettő. A kilencvenes években a szerb, a horvát, a bosnyák és a koszovói albán "nehézfiúk" zöme katonai mundérba, állami-titkosszolgálati beosztásba, különféle hivatali rangokba emelkedhetett, a "haza" nevében. Aztán némelyikük meghalt, mások bíróság elé kerültek, megint mások szökésben vannak, és néhányan, igen kevesen, tisztes polgárrá vedlettek. Hogy kivel mi történt, az világpolitikai fordulatoktól, klánviszályoktól és alig követhető belpolitikai fordulatok véletlenjeitől függött.

Hárman lettek jelképes figurává. Radovan Karadzsics és Ratko Mladics a boszniai szerbek közül, Ante Gotovina a horvátok közül. Ők azok, akiket a világ főbűnösnek titulál, akik Hágába fogásához kőkemény politikai tétek fűződnek. Gotovina miatt a horvátok uniós csatlakozási tárgyalása késlekedett, Karadzsicsék miatt Szerbia egész politikai jövője, egy kicsit államiságának mértéke is billeg.

Ez érthető ugyan, de nem biztos, hogy jó. Persze ép erkölcsi érzékkel mind a hármuknak bíró előtt a helye. Enélkül se rend, se béke sose lesz a Balkánon, igazságot kell szolgáltatni. De vajon igazságos-e ennyire függővé tenni két (három, négy, öt) országot három személytől? Másfelől: ha végre elfogják őket, akkor majd teljes igazság lesz szolgáltatva? Akkor világosan kiderül, hogy ki, mikor, miért hagyta hősködni ezeket az embereket, akik egyébként hivatalos titulusokat, rendjeleket viseltek, és rendre kezet fogtak különféle világnagyságokkal, akik csak később jelezték, hogy már bűn, amit korábban is bűnnek kellett volna nevezni. Mladics másfél éven keresztül lövethette a szarajevói lakóházakat, mire "rászóltak". Gotovinát másfél éven át készítették fel a Krajina visszafoglalására, és további négy év kellett, hogy "rászóljanak".

Nem lehet (világ)politikai tévedéseket és mulasztásokat utólag kijavítani persze. És nagyon helyes, hogy e tévesztések legdurvább eszközeit, a legvadabb "túlkapókat" jogerősen sufniba zárják. Még helyesebb, hogy a normális Európa vonzereje olyan nagy, hogy európaivá készteti még az erőszakos nacionalizmusból keservesen józanodó balkániakat is. De a legjobb lesz (az lesz majd "Európa"), ha Hága láttán a következő hősjelöltek idejében meggondolják: mire jogosítja, és mire nem jogosítja őket a "nemzetvédelem". A hősbűn is bűn.