Medgyessy Péter Belgiumban tárgyalt az EU-költségvetésről

A visegrádi országoknak és a Benelux-országoknak gyakorlatilag közös az érdekük: egy erős Európát akarnak, olyan Európát, ahol figyelembe veszik a kisebbek érdekeit is - hangoztatta csütörtökön Brüsszelben Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, utazó nagykövet.

Medgyessy Guy Verhofstadt belga miniszterelnökkel, valamint Jacques Barrot-val, az Európai Bizottság egyik alelnökével és a testület több magas rangú tisztségviselőjével tárgyalt az EU keretköltségvetésének tervéről. Mint az MTI-nek elmondta, úgy tűnt számára, hogy mindenkit felháborított a minap beterjesztett brit javaslat, azt cinikusnak ítélték meg. - London úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a bővítéshez - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a britek utolsó szava.

Medgyessy szerint a magyar álláspontnak ebben a helyzetben keménynek kell lennie, a kormányzatnak ki kell tartania véleménye mellett. Ez az egyetlen esély, hogy komolyan vegyék a magyar érdekeket - szögezte le.

Barroso: az év vége előtt még lehetséges költségvetési megállapodás

Az EU-bizottság vezetője, José Manuel Barroso csütörtökön egy televíziós interjúban azt mondta, hogy még lát lehetősége az EU költségvetés elfogadására az év vége előtt. Barros a francia i-tele televíziós csatornán azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Jacques Chirac francia államfővel és a francia kormányfővel. Az EU vezetője szerint néhány gesztus értékű engedménnyel megszülethet a költségvetés.

Amennyiben nem sikerül megállapodni a tagállamok december 15-én Brüsszelben kezdődő kétnapos csúcsértekezletén a 2007-2013 közötti évekre vonatkozó költségvetésről, az hosszú válságba sodorhatja az EU-t.

A költségvetés átdolgozására szólították fel Tony Blairt

A brit elnökség népszerűtlen uniós költségvetési javaslatainak átdolgozására szólították fel Tony Blair brit miniszterelnököt a csütörtökön Londonban tárgyaló uniós kormányfők; a tárgyalások jó alapot jelentenek egy esetleges megállapodáshoz a brit kormányszóvivő szerint.

Egy héttel az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt Tony Blair Londonban tárgyalásokat folytatott Portugália, Finnország, Svédország és Szlovénia vezetőivel, a tanácskozáshoz az utolsó pillanatban csatlakozott Guy Verhofstadt belga kormányfő is. "Katasztrófa lenne, ha nem születne megállapodás a költségvetésről" - közölte José Sócrates portugál miniszterelnök újságírókkal, hozzátéve, hogy új javaslatok előterjesztésére bátorította Nagy-Britanniát.

Merkel szerint "még sokat kell dolgozni" az európai költségvetésen

Angela Merkel német kancellár szerint "még sokat kell dolgozni" a 2007-2013-as EU-költségvetésen, amelyet a jövő héten szándékoznak elfogadni az EU állam- és kormányfői brüsszeli csúcsértekezletükön.

Merkel szavai csütörtökön este hangzottak el Berlin közelében, ahol fogadta Jacques Chirac francia köztársasági elnököt. Chirac úgy nyilatkozott, hogy az EU elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia által előterjesztett javaslat "nem kielégítő" francia szempontból.

A korábbinál kevesebb kiadást előirányzó brit elképzelést főleg Közép- és Kelet-Európában fogadták csalódottan.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.