A rendszerváltás idején Magyarország a betétdíjas rendszerek "mintaországa" volt: ezek a csomagolóanyagok 80 százalék körüli arányt képviseltek, a befőttől a borig szinte mindent visszaváltható üvegben árultak.

A nyolcvanas évek végén, 1989-től jelentek meg tömegesen a gyártók és a kereskedők számára kényelmesebb eldobós palackok (először a szénsavas üdítőitaloknál), és a folyamat azóta megállíthatatlannak tűnik. 1990-ben a gyümölcslégyártók átálltak a dobozra, két évvel később eltűnt a visszaváltható befőttes üveg, mára pedig az ásványvizek és az üdítők kategóriájában is gyakorlatilag megszűnt a visszaváltható csomagolás. Idén, tehát már az említett jogszabályok után vált eldobóssá a vermut, több borosüveg, és utoljára (november végén) a pezsgő - csak az utóbbi évente 26 millió, újratöltés helyett a szemétbe kerülő palackot jelent. Ráadásul így a környezettudatos vásárlókat eleve megfosztják a helyes választás lehetőségétől.

A környezetvédők - így a csomagolóanyagok problémájával "hivatásszerűen" foglalkozó Humusz - szerint környezetvédelmi szempontból a betétdíjas (többutas), illetve az egyszer használatos (eldobós) csomagolásokat még a szelektív hulladékgyűjtés beindulása után sem lehet egy lapon említeni. Míg a betétes üvegeknél a fogyasztók közreműködésével a kibocsátott mennyiség 80-90 százaléka viszszakerül a rendszerbe, az üveghulladéknál pillanatnyilag alig 5-6 százalék a hasznosítási arány.

Jelenleg a söröknél, illetve a boroknál a legnagyobb, mintegy 43, illetve 37 százalékos a visszaváltható palackok részesedése, az ásványvizeknél és az alkoholmentes italoknál viszont alig néhány százalék ez az arány.