Hármas rangadó

"Ön volt már a négy között a vb-n. Most, az Eb-rendezési pályázat kapcsán, ha úgy tetszik, a három között van. Melyik az izgalmasabb?" - kérdeztem Vlatko Markovictól, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnökétől tegnap délután, az MLSZ székházában tartott tájékoztatón.

"Azt nem tudom, melyik az izgalmasabb, csak azt tudom: jobb barátok közt lenni a háromban..." - felelte az elöljáró, félreérthetetlenül utalva arra, hogy az 1962-es világbajnokságon még Jugoszlávia válogatottjában játszott. (Egyébként sem volt nagy szerencséje, mert a harmadik helyért vívott találkozó utolsó percében, 0-0-nál úgy lépett bele a chilei Rojas lövésébe, hogy lábáról az ellenkező sarokba pattant a labda, miközben Soskics kapus az "eredeti" irányba mozdult.)

Az igazán kitűnő interjúalany Markovic kijelentette azt is: "Nagyobb örömmel fogadnám, ha a 2012-es Európa-bajnokságot Horvátország és Magyarország rendezhetné, mint azt, ha a horvát csapat a legjobb négy közé kerülne a jövő évi vb-n." A vendéglátói jog elnyerésére a horvát elnök szerint igen jó az esély, már csak azért is, mert "kiváló pályamunkát nyújtottunk be akkor, amikor bekerültünk a három lehetséges házigazda közé". (A két versenytárs - amint az köztudomású - Olaszország, valamint Lengyelország és Ukrajna közösen.)

Bozóky Imre, a magyar szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy 1999-ben, amikor az osztrákokkal közösen pályáztunk, szintén egy déli futballhatalom - Spanyolország - volt a favorit, ám a rendezői jogot nem a legfőbb esélyes, hanem Portugália kapta. "Európának ezen a részén (értsd: Keleten - A szerk.) soha nem volt ilyen rendezvénye az UEFA-nak, s ezt a szavazók nyilvánvalóan megfontolják majd 2006 decemberében" - mondta, majd leszögezte: "Egyetértek Ábrahám Attilával, a Nemzeti Sporthivatal elnökével, aki úgy véli, a továbbiakban fele annyi idő alatt kétszer annyi munkát kell végeznünk." Az eddigi költségek is megsokszorozódnak, a pályázati büdzsé több százmillió forintos lesz, de hát a világ harmadik legnézettebb sporteseményéről van szó. (Az első a futball-vb, a második a nyári olimpia.)

Markovic szerint megtérül minden kiadás, és nem "csupán" abból a szempontból, hogy Eb-rendezés esetén infrastrukturálisan messzemenően megújulna a két ország (különösen Magyarország). "A legutóbbi öt horvát-olasz mérkőzés közül hármat mi nyertünk, kettő döntetlennel zárult - jegyezte meg. - Itt a lehetőség, hogy e trend a pályán kívül is érvényesüljön."

De persze mindenki tudja: ez azért nehéz, nagyon nehéz meccs lesz...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.