Nehezebb lesz, de másképp kell majd tanítani

Csak akkor vezethet eredményre a hátrányos helyzetű diákokat előnyben részesítő új beiskolázási rendszer, ha ahhoz újfajta pedagógiai szemlélet is társul - véli Halász Gábor oktatáskutató.

Kezdőlépésnek jó az a törvényi szabályozás, amely korlátozza az iskolák diákválasztási lehetőségét, de "bajokat okozhat", ha nem párosul mellé az eddigitől eltérő pedagógiai kultúra. Ezt Halász Gábor, az Országos Közoktatási Intézet igazgatója mondta annak kapcsán, hogy 2007 tavaszától az iskoláknak a körzetükben lakó gyermekek fölvétele után a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat kell előnyben részesíteniük, a többiek pedig csak sorsolással kerülhetnek be. A kedden megszavazott módosítás célja, hogy csökkenjen az iskolák közötti különbség: ne legyenek kizárólag hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó iskolák és olyanok, amelyekbe a tehetősebb szülők gyermekei járnak. Nálunk 65-70 százalékban határozza meg a diákteljesítményt, hogy milyen iskolában tanulnak, míg például a svédeknél ez az arány csak 7-10 százalék. A magyar iskolarendszer tovább erősíti az otthonról hozott különbségeket.

Halász Gábor rámutatott: az új szabályozás következtében a korábbinál vegyesebb összetételű osztályok jönnek majd létre, ami kezdetben megnehezíti majd a pedagógusok dolgát. A magyar pedagógiai kultúra ugyanis - hasonlóan a némethez - az azonos tempóban haladó, azonos képességű diákokat tudja jól kezelni, és az iskolák is az ilyen osztályokat preferálják. - Túl azon, hogy a tehetősebb szülők a jobb vagy annak vélt iskolákba íratják be gyermeküket, ez a másik oka a magyar iskolák közti - egyébként a világon egyedülállóan nagy - különbségeknek - mutatott rá Halász Gábor.

A pedagógusoknak meg kell tanulniuk differenciáltan kezelni a gyermekeket - mondja az oktatáskutató, hozzátéve, hogy már kidolgozták az ehhez szükséges programcsomagokat. Halász Gábor szerint azok az országok, amelyek ezen az úton haladnak, rohamos fejlődést képesek produkálni.

Az iskolák nem tartják ilyen örvendetesnek az új szabályokat. Sipos Ibolya, a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolája igazgatója kedden tudósítónknak azt mondta: az eredményes pedagógiai munka záloga, hogy az osztályok viszonylag homogén közösségek legyenek. Hasonlóan nyilatkozott Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

Halász Gábor szerint érthető, hogy a pedagógusok tiltakoznak a heterogén osztályok ellen, hiszen sokkal kisebb munkát igényel "letanítani az anyagot" egy azonos képességű gyerekekből álló osztálynak, mint személyre szabottan foglalkozni az eltérő képességű tanulókkal. Azt mondta: kétségtelenül fenyeget az, hogy ezentúl az iskolán belül különítik majd el a gyerekeket, de a heterogén csoportokhoz illeszkedő pedagógiai kultúra csökkenti ennek veszélyét. Másrészről szerinte ostobaság azt feltételezni, hogy a hátrányos helyzetű diákok automatikusan tehetségtelenek is.

- Abszurd viszont, hogy a leendő pedagógusok jó képességű diákokból álló, homogén osztályokban gyakorolnak: a gyakorlóiskolák többsége ugyanis elitképző - mutatott rá az oktatáskutató. A valósággal így csak később, "élesben" találkoznak a pedagógusok, és nem tudnak vele mit kezdeni. - Ennek tükrében óriási hiba volt csaknem negyven százalékkal csökkenteni a pedagógus-továbbképzések támogatását - tette hozzá. - A pedagógusoknak előbb maguknak kell elsajátítaniuk az új módszereket, hogy később differenciáltan tudjanak foglalkozni a heterogén osztályok tanulóival.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.