Alighanem éppen a határon túl élő magyarokban és az áttelepültekben váltott ki visszatetszést Orbán Viktornak a kettős állampolgárságról tartott népszavazás első évfordulóján elhangzott kijelentése az Országgyűlésben: "Javaslom, hogy itt és most fejezzük ki tiszteletünket a határon túli magyarok kitartásáért és hűségéért..."

Vagyis a felebaráti szeretetnek álcázott gesztus azokat az embereket is sértette, akik végignyüglődték a Ceausescu-diktatúrát, és csak azért maradtak szülőföldjükön, mert reménykedtek a rendszerváltás "éltető erejében". Mint emlékezetes: csalódniuk kellett, hiszen legtöbbjük a mai napig is a létminimumon élők számát gyarapítja. Az ominózus kijelentés telibe találta azokat is, akik kényszerűségből döntöttek az otthonmaradás mellett - sokaknak ugyanis nem volt kihez menniük az anyaországban, pedig iszkoltak volna.

De Orbán főleg a több tízezer áttelepült magyar (köztük e sorok írója) fölött tört pálcát: ők ugyanis - az idézett kijelentés logikája szerint - nem tartottak ki szülőföldjükön, s ezzel egyben hűtlenek is lettek. Miért is? Mert elmentek? Mert egy jobb élet reményében átköltöztek az anyaországba? Vagy mert itt élő szeretteiket választották? Vajon nekik mit kellett volna tenniük Orbán szerint? Mit kéne tenniük ezeknek az embereknek, hogy elnyerjék a Fidesz-elnök "felebaráti szeretetét"? Netán költözzenek vissza, hogy újra "hűségesekké" váljanak?

Orbán természetesen pontosan tudja, hogy az említettek, feladva az "otthon melegét", létbizonytalansággal, sokszor megaláztatással találták szembe magukat Magyarországon. Gyakran hosszú éveket vett igénybe, amíg befogadta őket a magyar állam és az a társadalom, amely nem szavazta meg nekik a kettős állampolgárságot. Orbánnak sikerült megsértenie őket.