Közkinccsé lesz az audiovizuális örökség

Hurrikán New Orleansban, párizsi gyújtogatás, egy boszorkányfőpap életviteli tanácsai - néhány klikk a számítógép egerével, és az adatbázisból előbújnak az elmúlt hónapok tévéműsorrészletei. A képernyőn a program leírása olvasható, a résztvevők nevével, kulcsszavakkal.

Mindez még csak a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) irodáiban, a budai Millenáris Park egyik oldalfolyosóján működik így. De december közepén az első olvasóterme is megnyílik. Akkortól bárki keresgélhet a próbaüzem idején rögzített dokumentumok között. Januártól "élesben" is működik az archívum.

Az archívum feladata az öt országos sugárzású tévéadó és a három közszolgálati rádió hazai gyártású, illetve magyar vonatkozású műsorainak gyűjtése és egy virtuális könyvtári hálózaton át való közkinccsé tétele. (Rajtuk keresztül lesz elérhető a Nemzeti Filmarchívum digitalizált állománya, és ők fogják kezelni a Magyar Televízió archívumát.) A NAVA projekt első hat éve alatt 520 millió forintot költöttek az előkészítésre, ez az összeg februárig további 200 millióval nő. Az eszközök mintegy 380 millióba kerültek. Az archívumban e pillanatban száz kutató dolgozhat párhuzamosan; a tervek szerint ez a szám januártól a tízszeresére, márciustól a százszorosára nő.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.