Blair jövő hét végéig fogadtatná el terveit a többiekkel. Az eddigi megszólalók nemet mondtak. Érvelésük szerint a büdzsé csökkentése logikátlan, ellentétes azzal, hogy az unió 15-ről huszonöt tagúra, nemsokára 27-re bővül, és az újak szinte mindegyike fölzárkóztatásra szorul. Közben az egész EU infrastruktúráját és műszaki-tudományos kapacitását is erősen fejleszteni kellene - úgy, hogy a régiek és az újak közötti különbség lehetőleg csökkenjen. Ez utóbbi az a pont, amelyre a magyar álláspont utal: ha ez a cél, akkor miért az ellenkező irányba haladunk, miért a rászorulók lehetőségeit kurtítjuk meg? Igaz, Budapest még a brit verzió szerint is 22 milliárd eurót kapna, akár be is érhetné vele.

Nem kizárt, hogy végül be is éri, mert ami ma csalódás, az később akár győzelem is lehet. Hiszen a közösbe legtöbbet befizetőknek még a brit számok is túl nagyok, márpedig a pénz tőlük származik. Nekik az összeg a fő. S ha a pénzt adók vétóznak, az keményebb, mintha az elfogadók mondanak nemet, bármilyen kemények is a kapók érvei. A jelek szerint a múlt heti budapesti találkán Gyurcsányék rávették Blairt néhány könnyítő javaslatra. Sőt, arra is, hogy a főösszegen belül kicsit kevésbé legyen szűkmarkú a keletiekkel - akiknek, bármily fontos is, mégsem az összeg a fő.

Hanem az, hogy a főösszeg megoszlása ne rontsa versenyhelyzetüket és fejlesztési lehetőségeiket. Márpedig sok újonc ország úgy érzi, hogy a régiekre pont akkor jött rá a spórolhatnék, amikor kibontakozna az EU legfontosabb új létértelme: a földrész keleti felének fokozatos kiegyenlítése a nyugatival. Vagyis az igazi, a korszakos bővítés. Amint a bővítés a zsebükhöz is ért, a régiek mintha visszahőköltek volna, sokallva azt a hat-tízmilliárd eurót, amibe hét év alatt az új tagtársak kerülnek a régieknek, évente átlagosan. Pedig a nemzeti jövedelmükhöz képest nem százalékokról, hanem ezrelékekről van szó. A brit javaslat szerinti főösszeg különbségben három ezreléket takar. Ezért a sok hűhó. Ez lenne a fő az új Európában?

Irtózatos viták várhatóak, a jövő héten a brüsszeli csúcson az ég a földdel összeszakad, röpködni fognak a milliárdok és az ezrelékek. Talán csak egy-két megszólaló lesz, aki csöndesen fölveti majd: vajon nem volna jobb a közös célokhoz mérni a közös pénzt, és akkor jobban kiderülne, hogy mi mennyi. Az ilyesmi a nemzeti költségvetésekben sem sikerül. Marad hát az osztozkodás, amelynek diszkrét bája, hogy nem az összeg számít igazán. Hanem az, hogy a végén mindenki győztesnek mondhassa magát. És ez nagyon is lehetséges, hiszen lehet győzelem egymilliárd, de ugyanúgy lehet diadal egy ezrelék is.