Rossz belegondolni, mi lett volna, ha a határon túliak kegyeire kacsingató propagandatrükköt valaki visszautasítja, és az illető netán ülve marad a teremben. A legkevesebb, amit az illető megkapott volna a Fidesz-vezér segédeitől, az nyilván a hazaáruló jelző. (Nagy kár persze, hogy a honatyák nem tették ki magukat ilyen veszélynek - több okunk volna most becsülni őket.) Orbán vélhetően nagyon elégedett, hogy így bejött neki az ócska politikai trükk. És mit számít ehhez képest, hogy az akció kikezdte az Országgyűlés (maradék) tekintélyét -, hogy azt ne mondjuk, bohócot csinált belőle?

Mindez azonban csupán az egyik olvasata a történteknek. A másik még ennél is sokkal lehangolóbb. Ilyen alattomos orvtámadást ugyanis egy talpig demokrata politikus soha, semmilyen körülmények között nem követhet el az ország legmagasabb közjogi instanciájával szemben. Egy jogállam parlamentjében vannak írott és íratlan szabályok (ezek betartására elsősorban a házelnök ügyel). Lejárató partizánakciók ezért jobb helyeken alig képzelhetők el. Orbán javaslatával azonban valójában nem felállította, hanem falhoz állította a magyar törvényhozást. Akik ilyen övön aluli ütésekre képesek, azok nyilvánvalóan nem konszenzust keresnek - bármennyit papoljanak is erről - nemzetpolitikai ügyekben sem. Gyurcsány Ferenc reagálásában teljes joggal riposztozott azzal a felvetéssel: nem jó, ha mindannyiunk közös nemzeti érzelmeivel népszavazáson kívánnak egyesek visszaélni és az sem, hogy ha azok, akik nemzeti megegyezésről beszélnek, ilyen dolgokat művelnek a magyar parlamenttel.

A tegnapi affér azonban valójában csak a kisebbik skandalum ahhoz viszonyítva, ami ezekben a napokban történik a kettős állampolgárság ügyében tartott referendum évfordulóján. A magyar jobboldal megemlékezései egyértelműen arról tanúskodnak, hogy az említett térfélen egy év elteltével sem képesek tudomásul venni a magyar választópolgárok szuverén döntését. Hiszen a helyzet mégiscsak az, hogy 2004. december 5-én az ország erre jogosult lakói így vagy úgy, de arról határoztak, hogy az adott pillanatban nem hajlandók egy rosszul feltett és végiggondolatlan kérdésre érdemi választ adni. Más szóval: a magyar választópolgárok elutasították a kettős állampolgárság tömeges megadásának lehetőségét e pillanatban. Ezzel az ügyet a maguk részéről a magyar választók lezárták. És úgy gondolták, hogy így tesz majd a politika is. De nem ez történt, mert mindazok, akik egy politikai kalandor kezdeményezését annakidején felkarolták és pártpolitikai érdekeiktől vezérelve kitartottak mellette, máig nem hajlandók tudomásul venni a népfelség elvét. Amivel egyetlen dolgot bizonyítanak persze: valójában nem tartják tiszteletben a magyar nép szuverén jogait. Úgy vélik, ők felülírhatják a választók elhatározását. Hiszen azóta nem volt egyetlen olyan nap sem, amely ne erről árulkodna. E folyamatos kampány egyik legvisszataszítóbb eleme a határon túli elkeseredettség és csalódás érzésével való visszaélés.

Orbán Viktor tegnapi otromba húzása a parlamentben ugyancsak erről tanúskodik. A Fidesz elnöke jelezte vele híveinek: amit egyszer a fejébe vesz, azt ő megpróbálja tűzön-vízen keresztülvinni, ha erre lehetőséget kap. Ő nem felejt.

Mások, akik nem hívei, erre viszont nyilván azt válaszolják: - Mi sem.