Nemzet és baloldal

Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy a következő napokban éles vitákra kerülhet sor a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazás első évfordulója alkalmából, de kifejezte meggyőződését: 2004. december 5-e a "nemzeti felelőtlenség napja" volt, és az akkori sebeket mielőbb be kell gyógyítani. A miniszterelnök mindezt tegnap, a Párbeszéd a határok nélküli nemzetről című találkozón mondta, amely az MSZP korábbi hasonló nemzetpolitikai tanácskozásainak soros rendezvénye volt.

Az 1943-as szárszói találkozóra emlékeztető - olyan népi írókat, mint Veress Pétert, Darvas Józsefet vagy Erdei Ferencet ábrázoló nagyméretű fotókkal díszített - teremben a kormányfő hangoztatta, hogy a múlt évi népszavazás tragikus és fájó esemény, és az akkori keretek között maradva nem is lehetne a helyzetből kilépni. E referendum nélkül ma egységesebb volna a nemzet - hangsúlyozta, és kifejtette: utólag is úgy gondolja, törvényszerűen bukott el a rosszul feltett kérdés, és érthető, hogy annak megválaszolását a nemzet elutasította.

Helyes választ a népszavazás nyomán előállt helyzetre a magyar baloldal adott, azzal, hogy kidolgozta a nemzeti felelősség programját. Ennek végrehajtása a nemzeti vízum közeli bevezetésével vagy a Szülőföld Alap létrehozásával jól halad - mondta Gyurcsány Ferenc. Felszólalásában Hiller István, az MSZP elnöke arról beszélt, hogy a nemzeti érdekérvényesítés legfontosabb terepe ma Brüsszel. Tabajdi Csaba, európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon túli magyar szervezetekkel a jövőben a kölcsönös felelősség elve alapján kellene az együttműködést alakítani. Hiszen a határon túliaknak is megvan a maguk felelőssége a nemzet jövőjéért. Bársony András külügyi államtitkár fontosnak nevezte, hogy a régióban kialakuljon a modern baloldal, beleértve a határon túli magyar közösségeket is. Lakatos Péter erdélyi képviselő szerint a határon túli magyarság döntő hányada igényelné a kettős állampolgárságot, de a fő céljuk mégis az, hogy a szülőföldjükön jobban élhessenek.

Vitazáró beszédében Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy a magyar baloldalon sok belső vita volt az elmúlt tizenöt évben, és különösen két ügy osztotta meg a belső közvéleményt. Az egyik szerinte a verseny és a szolidaritás kérdése volt, a másik pedig a modern polgári Magyarország, valamint a történelmi magyar nemzet "összeillesztése". A kormányfő úgy látja, hogy e két neuralgikus ügyben a legutóbbi időkben létrejött a konszenzus. Ha pedig ez így van, akkor megkezdődik a magyar baloldal "felépítésének" befejező szakasza - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A Magyar Állandó Értekezlet összehívására szólította föl tegnap a Fidesz elnöksége Gyurcsány Ferencet. Arra kérik, hogy a határon túli magyarság érdekében kezdjenek hozzá konszenzus kialakításához, miután éppen egy éve zajlott le a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás. "Ez valójában már nem is a kettős állampolgárság intézményéről, hanem az anyaországnak a határon túli magyarsággal való szolidaritásáról szólt" - tartalmazza a párt közleménye. E szerint az akkori kampány során egyeseknek sikerült szembeállítani a határon túli magyarságot az anyaországgal. Azt is javasolják: támogassuk, hogy a határon túli magyarság mielőbb az EU polgára lehessen. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.