- Ők is akarták, ön is akarta... Min bukott el a megállapodás?

- Kizárólag rajtam. Telefonon már hosszabb ideje egyeztettünk, s amikor néhány napja hazajöttem, személyesen is találkoztam Martin György elnökkel és Beck György alelnökkel. Végtelenül korrekt tárgyalást folytattunk, ám azt már az utazás előtt is tudtam, hogy történjék bármi, nem mindennapi dilemma elé kerülök, mivel Ausztráliában egyre nagyobb sikereket érek el pszichoterapeutaként. A csapatépítés törvényszerűségeiről tartok egyetemi előadásokat, eredményes tanácsadásokat végzek nagynevű cégeknél, ráadásul az utóbbi időben itthonról is több megbízást kaptam. Azt kellett tehát eldöntenem, hogy a vízilabda kedvéért föladom-e mindazt, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdtem, s most beérni látszik, vagy a megtisztelő ajánlat ellenére folytatom. Az utóbbi javára billent a mérleg nyelve.

- És elmondhatja magáról: már harmadszor nem lett kapitány...

- Így van: először 1988-ban maradtam le két szavazattal Konrád János, másodszor 1996-ban egyetlen vokssal Kemény Dénes mögött a férfiválogatott edzői posztjáért zajló versenyben, most pedig én ütöttem ki magamat.

- Lesz negyedik lehetőség?

- Ötvenkilenc évesen azt mondom, hogy aligha. De kategorikusan nem jelentek ki semmit.

- Tavaly még ott ült Athénban a negyedikként végző ausztrálok kispadján, az idei montreali világbajnokságon már nem. Megszakadt minden kapcsolata a pólóval?

- Meg, de a sporttal a legkevésbé sem. Felkértek például, hogy szociálpszichológusként segítsek az ausztrál futballválogatott felkészítésében. A Konföderációs Kupán játszott mérkőzéseiket elemeztem a labdarúgók pályán tapasztalható kapcsolatai, együttműködése szempontjából.

- Az ausztrálok kijutottak a vébére...

- És én rém boldog vagyok, továbbá ezúton is gratulálok Guus Hiddink szövetségi kapitánynak, aki fantasztikus munkát végzett.

- Lehet, hogy a jövő évi póló Eb helyett a futball-világbajnokságra utazik?

- Bár fogalmam sincs, Hiddinkéknek mik a jövőbeli szándékaik velem, nem hangzik rosszul.