Az Állambiztonság Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója szerint szaknyelvről a hétköznapi szóhasználatra lefordítva ez azt jelenti: száz hozzájuk forduló ember közül, aki azt hitte, hogy őt magát annak idején megfigyelték, lehallgatták vagy jelentettek róla, mindössze ennyiről találnak valamilyen adatot. (A szakmai zsargon "Bástya elvtárs-effektusnak" nevezi azt, amikor az ügyfél majdhogynem szomorúan távozik a pulttól, amikor kiderül: az állambiztonsági szervek nem is foglalkoztak a személyével.)

Gyarmati elmondta azt is, hogy rendes körülmények között naponta átlagosan kilenc-tíz ügyfél keresi fel őket. A sajtóban megjelent ügynökleleplezések következtében az elmúlt másfél évben ez a szám a napi százat is meghaladta. Érdekes viszont, hogy legutóbb a filmrendező Bódy Gábor ügye kapcsán, amikor kiderült, hogy nemcsak ő figyelt, hanem őt is figyelte egy Budapestre telepített Stasi-ügynök, még nem érzékelhető, hogy nőtt volna az érdeklődők száma. Igaz, ez nem számított vadonatúj leplezésnek - mondta Gyarmati. (Csaplár Vilmos írt erről a múlt szombati Népszabadság Hétvége mellékletében - A szerk. )

Való igaz - mondta Gyarmati György -, hogy az iratátadás során korábban megtörtént olyasmi is, hogy üres doszsziékat kaptak. A főigazgató szerint az 1945 és 1990 között született úgynevezett "nem élő iratok" jelentős része a hivatal mai tudása szerint már a levéltárban van. Ez azt jelenti, hogy ezek között nincs olyan, amely ma is aktív vagy élő, egykori állambiztonsági személyekről szólna. 2005-ös fejlemény: ahhoz képest, hogy az elmúlt évben számottevően nőtt a hozzájuk forduló állampolgárok betekintési kérelmeinek száma, továbbá időközben jelentős előrelépést értek el a hivatalhoz érkezett 45-60 millió oldalnyi irat feltárásában, csökken az a bizonyos "találati arány".

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága tegnap zárt ülésen hallgatta meg Gyarmati György beszámolóját az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltára 2004. évi tevékenységéről.