Kormányjavaslat a nemzetfogalomról

A kormány a nemzetfogalom újradefiniálása érdekében javaslatot tesz az alkotmány módosítására. Az SZDSZ miniszterei nem támogatják az elképzelést, a Fidesz első reakciói sem pozitívak.

A kormány tegnapi ülésén, a kisebbik koalíciós partner fenntartásával elfogadta a határon túli magyarok közjogi státusáról szóló előterjesztést - közölte a kormányszóvivő. A cél, hogy az alkotmány a jelenleginél határozottabban fejezze ki a határon túli magyarok nemzethez tartozását - mondta Batiz András.

Az alkotmány jelenlegi szövege szerint: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." A kormány ennél szeretné gazdagabb, tartalmasabb meghatározását adni a nemzeti összetartozásnak. Az ezzel kapcsolatos döntést néhány nappal a tavaly december 5-i, a határon túli magyaroknak alanyi jogon járó állampolgárságát elutasító népszavazás évfordulója előtt hozták.

Az alkotmányban a módosítást követően szerepelnie kell a kormánydöntés szerint annak, hogy a határon túli magyarok részei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyományokkal rendelkező közösségnek.

Batiz András közölte, hogy erről informális egyeztetések zajlottak a magyarországi pártokkal éppúgy, mint a határon túliak képviselőivel. Ezek a jelek szerint azonban nem jártak sikerrel. Az SZDSZ nem támogatja a javaslatot, mert meggyőződése szerint semmilyen következménye nem lenne a módosításnak. - Ne nyúljunk hozzá az alaptörvényhez szépészeti szempontokból vagy csak azért, hogy elmondhassuk, valamit tettünk - mondta Horn Gábor, a szabad demokraták államtitkára.

A Fidesz képviselői még nem ismerik pontosan a kormány javaslatát. Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes szerint azonban, ha az nem más, mint a másfél évszázados nemzetfogalom megváltoztatása, s nem jelent sem kedvezményeket, sem állampolgári jogosítványokat a határon túli magyarok számára, akkor porhintés. - Ha a kormány mindössze azt szeretné kinyilvánítani, hogy a határon túli magyarok is részei a nemzetnek, az pusztán deklaráció, melynek aktuálpolitikai funkciója van. Ez Répássy szerint egy "kármentő javaslat" a tavalyi kettős népszavazás évfordulóján.

A kormányszóvivő ugyanakkor kiemelte, hogy a kormány szándékairól és a közjogi státusz tartalmáról a miniszterelnök egyeztetett a köztársasági elnökkel is; a javaslat mind szándékaiban, mind tartalmában bírja az államfő támogatását. Az alkotmányt az összes képviselő szavazatának kétharmadával lehet módosítani. Erre jelenleg nem látszik esély.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.