Louise Story szeptemberben arról számolt be a New York Timesban, hogy míg húsz-harminc évvel ezelőtt az elit egyetemeken tanuló lányok többsége diplomaszerzés után a munkát választotta a család helyett, újabban inkább az anyaság mellett döntenek a diplomás nők.

A cikk felzúdulást váltott ki feminista körökben. A Nation kolumnistája, Katha Pollitt például azért kritizálja, mert Louise Story csupán néhány interjúból vonta le a súlyos következtetést. S idézi is egy interjúalany blogját, aki úgy érzi, hogy meghamisították a szavait.

Linda Hirshman, a Brandeis University filozófia professzora viszont védelmébe veszi Story cikkét. A feminista tudós két könyvet írt a témáról: Útmutató a jogi egyetemre jelentkező nőknek és Kemény alku, avagy a szex politikája. Kutatásai során ő is azt tapasztalta, hogy egyre több egyetemet végzett nő választja a karrier helyett a főállású anyaságot.

De mi erre a magyarázat? „A konzervatívok szerint a jelenség azt bizonyítja, hogy a feminizmus megbukott, mert a túlságosan radikális követeléseket maguk a nők sem tudták elfogadni. Valójában azonban – állítja Hirshman az American Prospectben megjelent cikkében – arról van szó, hogy a feminizmus nem volt eléggé radikális. A munkahelyeket sikerült megváltoztatni, de a férfiakat nem, és ami még fontosabb, a férfiak és nők közti kapcsolat sem változott meg.”

„Olyan felismerésre jutottam, amellyel a feministamozgalom vezetői nem akarnak szembenézni. A külvilágot sikerült átalakítanunk, egyre több nő tartozik az elithez. A magánéletben azonban semmi sem változott.” Ezért új terepen kell offenzívát indítani. 1920-ban a szavazati jog, 1964-ben a munkahelyi egyenlőség volt a fő cél, 2005-ben pedig a családon belül kell felvenni a harcot.

„A három legfontosabb szabály: Képezd magad, hogy jó munkahelyed legyen! Dolgozz keményen! És nézd meg jól, kihez mész hozzá! ” Az újdonság a megfelelő férj kiválasztása. Hirshman szerint az ideális jelölt fiatal és szegény, vagy öreg és gazdag.

Jó választás a fiatal, nyomorgó művészember, mert ebben az esetben a kereső nő diktálhat, s a férfi kerül függő helyzetbe. De az is megfelelő megoldás, ha a férjjelölt idősebb, jómódú úr, mert így biztos jut pénz házvezetőnőre és bébicsőszre.

Célszerű a vőlegény politikai hovatartozását is szem előtt tartani. A liberális férjek általában jobbak. Bár ők is a nő feladatának tartják a házimunkát, de legalább lehet beszélni a fejükkel. Nem úgy, mint a konzervatívokkal, akik elvi alapon ragaszkodnak a hagyományos családmodellhez.

Még egy aranyszabály: Ne vállalj két gyereket, csak egyet! A legtöbb nő ugyanis a második gyermek megszületése után adja fel a karriert, és áll főállású anyának.

Hirshman szerint ezek a nők nem szabadon döntenek, hanem akaratlanul is az egyenlőtlenséget fenntartó normákat követik. Az föl sem merül, hogy esetleg nagyobb örömük telik a gyereknevelésben.