Az efféle általánosításokkal szemben a mostani költségvetési vita nem egy a sorozatban, hanem egy teljességgel új alkufolyamat, teljességgel új tétekkel. A közösen megszavazott pénzeknek a tíz új és jobbára szegény tagország felől nézve alapvetően nem az a tétjük, hogy az agrártermelők köré burkot vonjanak, vagy hogy ide-oda besegítsenek, hanem az, hogy az újak (lassú) felzárkózásához megteremtsék a forrásokat.

Ezért elképesztő, hogy Tony Blair, Nagy-Britannia szocialista miniszterelnöke, az unió soros elnöke a júniusi luxemburgi kudarc után olyan költségvetési reformmal állt elő, amelyik, segítendő a teljes büdzsé zsugorítását, épp az imént említett forrásokat kurtítaná meg. Forma szerint minden tagország számára. Ám a strukturális és vidékfejlesztési alapok (amelyeknek a felét a tíz, újonnan csatlakozott tagország vehetné igénybe - ez összességében az EU teljes, százmilliárdos költségvetésének a 17 százaléka) nagyságrendekkel többet jelentenek az átalakulás és a fejlesztés ikerigényeivel küzdő "újaknak", mint a 15 réginek.

A magyar miniszterelnök tegnap reggel a közszolgálati televízióban értésre adta, hogy Blair ötletével az unió "kormánya", az Európai Bizottság sem ért valószínűleg egyet. Ezzel újat nem mondott, újat mondott viszont azzal, hogy kerek perec "elfogadhatatlannak" minősítette a brit reformjavaslatot, olyannak, amelyik még szakértői szinten sem alkalmas megvitatásra. Ilyen keményen még lengyel kollégája sem nyilatkozott, habár számukra hatmilliárd euró (1500 milliárd forint!) a kijelölt, tízszázalékos megvonás.

Volt aztán még Gyurcsánynak két, minden diplomáciai illemet mellőző mondata. Az egyik arról szólt, hogy mivel a franciák az agrártámogatások leépítésébe, a britek meg a saját, immár ajándéknak tekinthető eurómilliárdos visszatérítésük csökkentésébe nem hajlandók belemenni (más szóval alapjában egy brit-francia zsákutca áll a dolgok mögött), Blair úgy döntött, hogy onnan veszi el a pénzt, ahonnan könnyebbnek látszik: a kicsiktől, a gyengéktől. A másik mondat tárgya pedig az volt, hogy Blairtől úgy látszik, nem lehet empátiát várni a "tízek" igényei iránt; majd inkább az osztrákoktól, kik jövő januárban veszik át az elnöki tisztet az EU-ban.

Gyurcsánynak ezúttal talán mindenben igaza van. A helyzet valóban úgy fest, hogy a Blair-terv az EU költségvetésének csökkentésével (ami paradoxikus viszonyban van a közös célok növekedésével) egyszerűen a brit-
francia konfrontációt akarja kikerülni. Egyfelől érintetlenül hagyja az agrártámogatások egész rendszerét - holott ott kéne kezdeni az egész költségvetési reformot - másrészt lemond a briteknek járó pénz egy töredékéről. (A visszatérítés ugyanis a költségvetés teljes összegével arányos.) Harmadrészt pedig csökkenti azoknak a befizetéseit, akik többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek onnan, más szóval "eltartják" az uniót, ám akik zömmel növekedési zavarokkal, ergo pénzszűkével küszködnek. S mindennek számláját, a strukturális alapok "megvágása" révén, javarészt a támogatásra éhes újakkal, a szegényekkel fizetteti meg. A dolog abszurd. De talán még más nézete is lehet, ha történetesen a franciák és a németek Blair mellé állnak, vagy hallgatnak, de mögé bújnak. Vannak ilyen jelek, sajnos.