Vita egy kései temetés körül

Egy szegedi család tagjai nem vehettek részt idős hozzátartozójuk temetésén, mert a halottat még azelőtt a sírba helyezték, hogy a rokonok megérkeztek volna a temetőbe - állítja Kothencz Gábor, az elhunyt egyik fia, aki tudósítónknak azt mondta: a szegedi alsóvárosi temető gondnokával abban maradtak, hogy csütörtök délután három órakor a temető ravatalozója előtt gyülekeznek, majd onnan kísérik utolsó útjára édesapjukat.

A kora délutáni templomi gyászmisét követően Kothencz Gábor ért ki elsőként a temetőbe, ahol meglepetten látta: a koszorúk és a virágok már a sír körül sorakoznak. Elmondása szerint ekkor a temető másik végében álló ravatalozóhoz sietett, ahol - miután megérkezett a halottszállító autó - a gondnok azonnal utasítást adott a temetésre.

- Olyan zaklatott lelkiállapotban voltam, hogy meg sem fordult a fejemben az előkészületek leállítása. Az időközben megérkezett szomszédokkal együtt néhányan elindultunk a halottaskocsi után, közben kétségbeesetten próbáltam hívni a többieket, hogy siessenek, mert már tart a temetés. Bár a rokonok három óra előtt megérkeztek, ám már így is elkéstek: nem tudtuk közösen elkísérni apánkat utolsó útjára - mondja Kothencz Gábor.

A férfi hozzátette: a családtagokat azért viselték meg különösen a történtek, mert már április óta vártak arra, hogy méltó módon elbúcsúztassák betegségben elhunyt apjukat. A temetés a magas talajvíz miatt húzódott több mint fél évet, amire az elmúlt héten lehetővé vált a gyászszertartás.

Megkerestük Bajusz Jánost, az alsóvárosi temető gondnokát, aki azt mondta: az elmúlt csütörtökön minden a megbeszéltek szerint történt, nem kezdték el a kitűzött időnél hamarabb a temetést. Több sírásóval is beszéltünk, akik alátámasztották, hogy a halottaskocsit Kothencz Gábor beleegyezésével indították el a ravatalozótól - abban a tudatban, hogy a sírnál lesz a búcsúztatás. Arra a kérdésre, hogy miért helyezték el még a gyászszertartás előtt a sírban a koporsót és lapátoltak rá földréteget, Bajusz János azt válaszolta: ez a szabály olyan esetekben, amikor a holttestet hónapokkal a halál után helyezik örök nyugalomra.

Kothencz Gábor lapunknak azt mondta: a történtek mély sebet okoztak a hozzátartozóknak, ezért legalább azt elvárták volna, hogy a temető gondnoka bocsánatot kérjen, ám erre mindeddig nem került sor. Bajusz János a felvetésre azt válaszolta: ha hibáztak volna, valamennyi munkatársa nevében azonnal bocsánatot kérne. Álláspontja szerint azonban semmi olyan nem történt, ami ezt indokolná.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.