KrimiPotter

Harry Potter mozihősként (is) jó befektetés. Ezt az első három film - Harry Potter és a bölcsek köve, Harry Potter és a titkok kamrája, valamint a Harry Potter és az azkabani fogoly - sikere egyértelművé tette. Ha pedig egy üzlet beindul, akkor csak arra kell ügyelni, hogy gyarapodjon. Ez a negyedik alkalommal is sikerült: a Harry Potter és a tűz serlege a széria eddigi legjobb indulásával pár nap alatt behozta az árát.

A széria kísértetiesen hasonlít James Bondéra, a mondás: "It's Bigger, It's Better..." szlogen itt is érvényes - és nem csak üzleti szempontból. Míg az első két részt a középszerű Chris Columbus rendezte, a Harry Potter és az azkabani foglyot már a kritika által is elismert, kis költségvetésű rétegművek rendezőjeként ismert Alfonso Cuarón jegyezte. A Magyarországon holnap moziba kerülő Harry Potter és a tűz serlege rendezői székében a brit Mike Newell ült, aki "nevét" elsősorban a Négy esküvő és egy temetés című kultuszkomédiának és a Fedőneve: Donnie Brasco című gengsztermozinak köszönheti.

Míg az első két rész gegekre kifuttatott vegytiszta gyerekfilm volt a kötelező elesős poénokkal, Cuarón már a fantasy stíluseszközeihez nyúlt, Newell pedig igazi noir hangulatú thrillert készített. Kérdés, hogy a 2007-re tervezett Harry Potter és a főnix rend című ötödik részt merre fordítja majd a kevéssé ismert rendező, David Yates (a három főszereplő gyerek, Daniel Radcliffe, Ruper Grint és Emma Watson is leszerződött).

A befektetők magabiztosságát jelzi, hogy nemcsak a rendezőket - és ezzel kvázi az arculatot - cserélgetik, hanem a költségvetés terén is egyre bőkezűbbek. Míg az első Potter-mozi mintegy 100 millió dolláros költségvetéssel készült, a legújabb már ennek a másfélszereséből. Árát a leggyorsabban mégis a legdrágább seperte be, az Egyesült Államokban a november 18-i premier óta több mint 200 millió dollárt hozott a konyhára. A külföldi, "úgynevezett" tengerentúli bevételek már csaknem 210 millió dollárnál tartanak: Angliában 51 millió, Németországban 35 millió, de jól indult Japánban és Mexikóban is (14 millió). Több, a bevételek szempontjából meghatározó országban - Ausztrália, Oroszország, Franciaország, Hongkong - pedig még be sem mutatták a varázslótanonc legújabb kalandjait.

A Harry Potter-széria - a Star Wars és A gyűrűk ura mellett - a hazai mozikban is referenciadarab, legutóbb mintegy százezres nézőszámmal nyitott a premierhéten a budapesti mozikban, s ez most sem lesz másképp.

Ma délutántól a Fedél Nélkül című lap közli az egyébként csak február 10-én megjelenő Harry Potter és a félvér herceg (a sorozat hatodik kötete) első fejezetét - tájékoztatta lapunkat az Animus Kiadó. Ugyanez történt az ötödik kötetnél Németországban: az ottani hajléktalanújság-árusok a szokásos mennyiség sokszorosát adták el.

Daniel Radcliffe és Emma Watson
Daniel Radcliffe és Emma Watson
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.