Tornyosuló mobiladóvita

Önkormányzatok százai reménykedhetnek, hogy mégis megtarthatják az elmúlt években, a T-Mobile-től beszedett helyi iparűzési adót. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis úgy döntött, felülvizsgálja, vajon jogszerűen mondta-e a nyáron a Fővárosi Bíróság, hogy a falvakban, községekben üzemeltetett bázisállomások - a mobilcég jogértelmezésével szemben - nem minősülnek telephelynek. Vagyis: nem lehet iparűzési adót ott helyben fizetni az ott keletkezett forgalom után. Ellenben - szól az ítélet - a 850 kisebb helyhatóságnak befizetett pénz nagy része a fővárost, illetve más nagyvárosokat illet.

Ócsai Józseftől, a T-Mobile jogászától megtudtuk: az adó 47 százalékát már visszakapták a településektől, a szolgáltató pedig már teljes egészében átutalta a vitatott összeget Budapestnek és néhány nagyvárosnak. A fővárosi önkormányzat adóhatósági döntését ugyanis azonnal, még a bírósági határozat előtt végre kellett hajtani.

A helyhatóságoktól visszakért összeg egy- és tízmillió forint között van. A pénzt az önkormányzatok fejlesztésekre, útépítésre, idegenforgalmi vonzerő javítására költötték, és többségük első döbbenetében úgy nyilatkozott, képtelen viszszafizetni a pénzt. Volt önkormányzat, amely csak úgy tudta volna kifizetni az összeget, ha szociális ellátásokra, illetve oktatásra szánt keretét csonkítja meg. A helyzet megoldásában a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium segített a településeknek - és több forrásból visszajuttatta a hiányzó összeget. Mindezek ellenére Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára szerint a legjobb mégis az lenne, ha visszaállna az eredeti helyzet, és mindenki megtarthatná a mobilszolgáltatótól kapott pénzt.

A T-Mobile bírósághoz fordul a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) rá kirótt büntetése, illetve múlt heti, a céget elítélő határozata ellen - reagált a mobilszolgáltató. Az NHH történetének legnagyobb, 150 millió forintos bírságát azért kapta a T-Mobile, mert - a hatóság szerint - 900 millió forinttal többet számlázott végződtetési díjként a többi szolgáltatónak, mint amennyit lehetett volna a hivatal erről szóló rendelkezése szerint. A T-Mobile szerint azonban a rendelkezés pontatlan (nem tartalmazza a számítási módszertant, az átlag-meghatározást) -, ezt mutatja, hogy a három mobilcég eltérően hajtotta végre a határozatot. A T-Mobile szerint a kérdéses díjak éppen náluk a legalacsonyabbak. A cég állítja: betartották az NHH rendelkezését, jogszerűtlen többletbevételre nem tettek szert.

Adóprobléma. Mobilátjátszótorony egy családi ház tetején
Adóprobléma. Mobilátjátszótorony egy családi ház tetején
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.