Megrázó erőműszámla

A hazai erőművekkel kötött hosszú távú szerződések alapján a fogyasztók jelenleg évente 25 milliárd forinttal többet fizetnek ki az erőműtársaságoknak az indokoltnál - vélik szakértők. Ebből reálisan 10-15 milliárdot lehetne lefaragni, de ez sem eredményezne automatikusan árcsökkenést.

Az Európai Unió logikája alapján jelenleg a magyarországi erőművek felé a hazai fogyasztók összesen 25 milliárd forinttal többet fizetnek ki az indokoltnál; ebből a hosszú távú szerződések újratárgyalásával 10-15 milliárd forintot meg lehetne spórolni - vélik kormánykörökben. Továbbra is tart a lavina, amit Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfői parlamenti hozzászólása indított el, és ami az energiaár kapcsán számos - a kormány által is elismert - érzékeny pontra tapintott rá. A pártelnökkel ellentétben a szakértők ugyanakkor úgy vélik, ebből nem következne automatikusan a villanyár 10 százalékos csökkenése, hiszen az árnak ez csak egy eleme; a legfontosabb tényezőnek mondott nyersanyagok - például a gáz - árfolyama pedig idén 50-60 százalékkal emelkedett.

A politikusok megközelítésében többek között azért drága a hazai áram, mert az erőműveknek túl nagy a nyereségük. Az nem nyilvános, hogy Magyarország erőműtársaságai kifejezetten a hatósági áras áramtermelésen mekkora eredményt érhetnek el - ennek ellenőrzésére csak a - számos egyéb tételből összeadódó - nyilvános mérleg alapján tehetünk kísérletet. E szerint az árbevételre vetítve a legnagyobb nyereséget tavaly egy viszonylag kis szereplő, a Csepeli Áramtermelő Kft. érte el. A szakértők azonban megerősítették, a mérlegadatokból ebben az esetben sem vonhatók le messzemenő következtetések: a cég magas nyeresége ugyanis bizonyos pénzügyi mutatók tavaly év végi helyzete miatt képződött, ráadásul szerintük azt inkább a befektetett tőkére lenne korrekt vetíteni. Mindazonáltal a fő tulajdonos svájci Atel 2,7 milliárd forintot osztalékként ki is vett a cégből. A német E.On tulajdonában lévő debreceni hőerőmű szintén egy jól muzsikáló, de viszonylag kis szereplő. A sorban őket azonban már nagy alaperőművek, mint az RWE-kézben lévő Mátrai Erőmű, illetve a Dunamenti Erőmű követi 14-15 százalékos árbevételre vetített adózott eredménnyel. Ennek örvén a Mátrai Erőmű gazdája 6,5, a Dunamentié pedig 11,1 milliárd forint osztalékot vitt haza. Az amerikai AES-hez tartozó AES Tisza sem panaszkodhatott: a nyereségből 2,2 milliárdos osztalékra telt. Számítások szerint tavaly a nagy erőműtársaságok tulajdonosai öszszesen 24,7 milliárd forint osztalékot vettek fel. A legroszszabb eredményt az állami cégek produkálták: a paksi atomerőmű 4,7, a vértesi erőmű pedig 3,1 milliárdos veszteséget könyvelt el.

Az Európai Unió több szempontból is aggályosnak tartja a honi áramárrendszert. Szerinte ugyanis az MVM mint monopolhelyzetű áram-nagykereskedő a Horn- és az Orbán-kormány alatt a hazai erőművekkel olyan hosszú távú szerződéseket kötött, amelyek bújtatott állami támogatást tartalmazhatnak. A helyzet emellett felvetheti az erőfölénnyel való visszaélés lehetőségét is, mivel az akadályozhatja más szereplők piacra lépését.

Kuhl Tibor, a Magyarország egyik legnagyobb áramtermelőjének számító Dunamenti Erőmű Rt. vezérigazgatója - a céget megvásárló belga Electrabel képviselője - lapunknak úgy fogalmazott: nem tiszte Orbán Viktor javaslatát kommentálni. Nem tudja ugyanis, milyen árváltozással járna a hosszú távú szerződések felbontása, hiszen a többi erőmű szerződéseit nem ismeri. Megelőlegezte azonban: ha egyszerre szűnne meg valamennyi megállapodás, a villany ára feltehetően növekedne; ráadásul a rendszer biztonsága "sem erősödne". Az pedig, hogy a kisfogyasztók mennyit fizetnek, Kuhl Tibor szerint teljesen politikafüggő. Úgy fogalmazott: ha az állam tárgyalásokat indítana a Dunamenti Erőmű hosszú távú szerződésének felülvizsgálata tárgyában, állnának elébe. A megszüntetést azonban csak akkor tudnák elképzelni, ha ezzel egy időben az összes többi hazai erőművel kötött hasonló megállapodás is hatályát vesztené. Egy másik erőműnél kicsit másképp látják: ott teljesen elutasítják a hosszú távú szerződések lényegi felülvizsgálatát, így azt a minden évben esedékes újratárgyalás esedékes fordulójában is "meg fogják hosszabbítani"; mindazonáltal, ha ezt az MVM egyoldalúan mégis megszüntetné, életbe lépne a szerződésnek erre az esetre szóló pontja, azaz a cég a következő lépésben tetemes summát kérne számon az államon. A jelenleg érvényben lévő hosszú távú szerződések 2012 és 2021 között futnak ki; a kormány nem támogatja további hasonlók megkötését, és évről évre a jelenleg meglévők felbontását szorgalmazza.

Boross Norbert, a német RWE tulajdonában lévő Elmű kommunikációs igazgatója szerint nem a szolgáltatóknál kell keresni az esetlegesen magasnak tartott ár okát. Már csak azért sem - tette hozzá -, mivel a jelenlegi szabályok szerint az áramszolgáltatók nyeresége maximált: egy bizonyos szinten felül az eredmény felét vissza kell juttatniuk a fogyasztóknak. A Fidesz-elnök piacfelszabadítási kezdeményezésére azt mondta: a honi energetikai rendszert csak a maga teljességében lehet átalakítani, mindazonáltal elvileg a verseny és a nagyobb átláthatóság általában jó a fogyasztóknak.

A Fidesz és európai parlamenti delegációja arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának írt, a hosszú távú villamosenergia-vásárlási szerződésekkel kapcsolatos válaszlevelét - jelentette ki Szájer József, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. Szerinte a levéllel Gyurcsány Ferenc bizonyíthatja, hogy a kormánynak valóban a hosszú távú szerződések felülvizsgálata - és ezzel a villamos energia árának csökkentése - a célja. Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága 2005 októberében írt levelet a magyar hatóságoknak, amelyben a villamosenergia-szektorban meglévő monopóliumhelyzetet és a verseny hiányát kifogásolja. A levélre harmincnapos a válaszadási határidő, ez a napokban jár le. (MTI)

Erőművek adatai (2004)

Nettó

Adózott

Megvalósult közüzemi

árbevétel

eredmény

Árbevétel/nyereség

értékesítés átlagára,

(milliárd

(milliárd

arány (százalék)

2004. december,

forint)

forint)

(forint/kilowattóra)

Vértesi Erőmű Rt.

26,9

-3,1

-

18,41

AES Borsodi Energetikai Kft.

13,3

-0,7

-

16,74

Paksi Atomerőmű Rt.

95,9

-4,7

-

8,2

Bakonyi Erőmű Rt.

6,4

-0,1

-

*

Gázturbinás Erőműveket Üzemeltető Kft.

9,5

0,0

53,17

PannonPower Rt.

11,4

0,4

3,5

17,16

EMA Power Kft.

11,7

0,9

7,7

*

AES Tisza Erőmű Kft.

25,8

2,2

8,5

17,58

Budapest Erőmű Rt.

36

4,5

12,5

12,92

Dunamenti Erőmű Rt.

72,8

10,8

14,8

15,24

Mátrai Erőmű Rt.

49,6

7,5

15,1

10,84

Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű Kft.

6,9

1,5

21,7

*

Csepeli Áramtermelő Kft.

27,4

6,2

22,6

13,75

* nem volt közüzemi értékesítés

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

Kóka tárgyalna

Magánjogi szerződéseket csak tárgyalásos úton és nem fenyegetőzéssel lehet módosítani - mondta lapunk kérdésére a Berlinben tárgyaló Kóka János gazdasági miniszter azzal kapcsolatban, hogy szóba kerültek-e megbeszélésein az áramvásárlási szerződések. Kóka szerint a kormány már hetekkel az előtt megkezdte a tárgyalást az áramtermelőkkel a villamos áram árának esetleges csökkentéséről, mielőtt az ellenzék ezt felvetette volna. A német befektetőknek azt hangoztatta: Magyarországon egyetlen politikai erő sem kérdőjelezi meg komolyan a külföldi befektetések fontosságát és a privatizációs szerződéseket. De látni kell, hogy jelenleg az országban választási kampány zajlik. Glos gazdasági minisztert Kóka arra kérte, hogy a partnerség alapján próbálják mielőbb rendezni a Soko Pannonia- és Bunda-ügyeket, mert ezek érdemi árnyat vetnek a kétoldalú kapcsolatokra. (Berlini tudósítónktól)

Munkában a Mátrai Erõmû. Visontai szüret
Munkában a Mátrai Erõmû. Visontai szüret
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.