Lakásmaffia: bezáruló és elzárt kapuk

Bezárulnak a kapuk a lakásmaffia előtt - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Devánszkiné Molnár Katalin. Az ingatlanokkal kapcsolatos csalásokat feltáró parlamenti albizottság MSZP-s elnöke összefoglalta döntéseiket, és ismertette a kormány idevágó törvénymódosító javaslatait.

A kabinet első lépésként - mondta - lefaragta a Pest megyei és a Fővárosi Kerületek Földhivatalának ügyirathátralékát. Az elnök vívmányként értékelte, hogy a hivatalok értesítik a feleket, ha a lakásuk tulajdonlapjára változtatás vagy széljegyzet kerül. Az albizottság kérésére a parlament elfogadta a társasházi és a lakásszövetkezeti törvényt, emellett az ősszel módosították a lakástörvényt is. Így a jövőben az önkormányzatok a fiktív csereszerződések megakadályozása érdekében élhetnek a bérlemény ellenőrzésének jogával, és bérlakást csak tulajdonjogra vagy bérleti jogra lehet cserélni.

Az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, amely lehetővé teszi, hogy az ügyészek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók ellenőrzés céljából on-line kapcsolódjanak az adatbázisokhoz, ezzel is elejét véve a visszaéléseknek. A tervezet meghatározza a közjegyzőknek az okiratszerkesztéssel kapcsolatos feladatait, és módosítja a bírósági végrehajtás szabályait. A kormány a napokban úgy döntött, hogy az elveszett személyi igazolványokat körözési listára teszik, s ezzel elkerülhető lesz a személyes adatokkal való visszaélés.

Devánszkiné szerint a lakásmaffiával kapcsolatos ügyekben tett büntetőfeljelentésekben már megszülettek az elsőfokú ítéletek. Kijelentette: "Nem tudunk segíteni azokon, akik 10-12 éve lettek áldozatai a lakásmaffiának, mert akkor nem indultak büntetőeljárások, ezért nem tudták érvényesíteni jogaikat a polgári bíróság előtt."

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.