Egyszóval nem betegnek érezte magát, hanem nőnek, akinek a lelke nem a megfelelő testbe került. Azért vágott bele a nemi átalakító műtétbe, hogy e furcsa állapot megszűnjön végre, és ő külsőleg is olyan legyen, mint amilyen belül: nő.

Az operáció azonban nem sikerült.

A műtét következtében V. V. egészségi állapota drámaian leromlott. Munkaképtelenné vált, és mára már önmaga eltartására is képtelen. Depressziós lett, és egyre gyakrabban érzi úgy, hogy nem érdemes tovább élnie. Saját jövedelme nincs, élettársa, egy elvált, egygyermekes középkorú férfi tartja el.

V. V. azért vállalkozott arra, hogy megossza a nyilvánossággal élete legintimebb titkait, hogy sorstársait, a nemi átalakító műtétek előtt álló transzszexuálisokat megóvja a meggondolatlanság okozta veszélyektől. Ma már ugyanis azt gondolja: a tragédiájában nagy szerepe volt annak, hogy nem volt eléggé körültekintő, amikor hitt és megbízott az orvosokban. Nagy árat fizetett érte. Most - szakszerűtlen műtétre és ugyancsak szakszerűtlen utókezelésre hivatkozva - 20 millió forintos kártérítést követel az egyik budapesti kórháztól. A keresetét az idén márciusban adta be a Fővárosi Bíróságra, de azóta az ügyében érdemi jogi lépés nem történt: a perről még nem kapott semmiféle értesítést a bíróságtól.

V. V.-vel a lakásán találkoztam. Első pillantásra nem gondoltam volna, hogy valaha férfi volt: csillogó, szép szemei vannak, hosszú, fekete haját magasan feltornyozva hordja, a karja és a lába nőiesen kecses. Az arca erősen sminkelt. Egy átlagos fiatal nő, akinek rossz egészségi állapotára egyetlen dolog utal: rózsaszínű szabadidőruhája alól csövek lógnak ki. V. V. elkapta a pillantásomat.

- A katétert sajnos állandóan hordanom kell, anélkül nem tudok vizelni - magyarázta.

Miután egy fotelben helyet foglaltam, ő a szőnyegpadlón helyezkedett el furcsa, térdeplő ülésben. Így kevésbé fáj neki a katéter, amely nemcsak ültében, de a fekvésben és a járásban is akadályozza.

- Igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint transzszexuális vagyok - fogott bele a történetébe -, ezért belügyminisztériumi engedélyt kaptam névváltoztatásra. Ez meg is történt, az eredeti családnevemet megtartottam, de három éve női keresztnevem van. Az említett engedély feljogosít nemi átalakító műtétre is, így 2004 áprilisában felkerestem az egyik budapesti kórházat, ahol egy doktornő elvállalta a szükséges kivizsgálásokat. A kórházban ő mutatott be egy Párizsban élő francia kollégájának, aki azt mondta nekem, hogy megcsinálja a műtétet, de külföldön végezné el, mert ott korszerűbb felszerelések állnak rendelkezésre. A professzor fölöslegesnek tartotta az előzetes hormonkezelést, azt állította, hogy így gyorsabban és könnyebben végezhető el a műtét. Ezt nem is bántam, mert mihamarabb túl akartam lenni az egészen. A francia professzor elmondta azt is, hogy az operáció nekem egy fillérembe sem kerül, a költségeket ugyanis egy nemzetközi szakmai társaság állja.

- Ez nem volt gyanús? - kérdeztem. - Miért fizetné egy társaság a te műtétedet?

- Nem, egyáltalán nem volt gyanús - válaszolta V. V. -, mivel megbíztam az orvosokban. Elvégre egy budapesti kórházban beszélgettünk, hivatalos körülmények között. Azt már gyanúsabbnak kellett volna tartanom, hogy a francia professzor egyszer csak azt kérdezte: lennék-e donor, és odaadnám-e az eltávolított nemi szerveimet az ő egyik olasz rokonának? Én szóban ebbe is beleegyeztem.

- Szóval ez sem volt furcsa? Hogy elkérik a szerveidet?

- Az akkori lelkiállapotom megértéséhez tudni kell, hogy én nagyon-nagyon akartam azt a műtétet. Szinte nem is érdekelt, hogy milyen áron. Azt akartam, hogy ne férfitestben kelljen élnem. Ezért én mindenre hajlandó voltam.

V. V. úgy tudta, hogy a műtétet Franciaországban vagy Olaszországban végzik majd. Ehelyett a műtét időpontja - 2004. szeptember 16. - előtt csak pár nappal tudta meg, hogy mégis Ciprusra kell utaznia, az egyik ottani gyógyászati központba. Vele repült a budapesti kórház említett doktornője, aki az operáción is jelen volt. A műtét során eltávolították V. V. heréit, herezacskóját, péniszét, és új, úgynevezett neovaginát alakítottak ki. V. V. úgy tudta, hogy az új hüvely hossza tizenöt centiméter.

- Egyszerre műtöttek a francia professzor unokaöccsével, egy harmincöt-negyven év közötti olasszal, akinek a donorja voltam, de azt nem sikerült megtudnom, hogy az ő számára melyik szervemet használták föl - tette hozzá V. V. - De az olasz azt elmondta nekem, hogy a műtétem költségeit, de még a repülőjegyem árát is ő állta, nem pedig egy nemzetközi szakmai társaság.

V. V. öt nappal a műtét után, szeptember 21-én utazott haza Magyarországra, de a kórházi kezelésről sem zárójelentést, sem más műtéti dokumentációt nem kapott. Máig nincsenek a kezében az egyes vizsgálatokról készült leletek, a konzílium során keletkezett iratok, az ápolási dokumentumok, a képalkotó diagnosztikus eljárások felvételei és a szövetminták dokumentációi sem.

Mivel az új hüvelye gyulladt volt, a repülőtérről az első útja a budapesti kórházba vezetett.

- Én úgy tudtam, hogy egy ilyen műtét után legalább három hétig feküdni kell - mondja V. V. - Ehelyett a doktornő azt mondta, hogy mindennap járjak be kötözésre. Ezt furcsának találtam, hiszen Debrecenből nem egyszerű betegen mindennap Pestre utazni. Egy fővárosi rokonomnál laktam egy darabig, de nem lehettem sokáig a terhükre, ezért hazamentem Debrecenbe, és onnét jártam kétnaponta Pestre. De az állapotom nem javult, folyamatos hüvelyi gyulladásom volt.

2004. október 23-án a debreceni urológiai klinika ügyeletére kellett mennie, mivel egyáltalán nem tudott vizelni.

- Ekkor már kétségbe voltam esve, mert a gyógyulásom elhúzódott, és sejtettem, hogy valami nincs rendben a műtéttel. Felkerestem a debreceni nőgyógyászati klinikát, ahol az egyik professzor megdöbbenve állapította meg, hogy a hüvely az ígért tizenöt centiméter helyett mindössze három centiméter hosszú, és ceruzavastagságúra szűkült, amelyet tágítani, korrigálni már nem lehet, ezért ismét el kell végezni a vaginakialakítást. Az Urológiai Klinikán pedig azt közölték velem, hogy a húgycső azért záródott el, mert a műtétet hanyagul végezték, így új, korrekciós operációra van szükség. De a műtétet egyik klinikán sem vállalhatták el, mert engem Ciprusról zárójelentés és más dokumentáció nélkül bocsátottak el. Viszont ha elmaradnak a korrekciós műtétek, az elhúzódó sebgyógyulás és a vizeletpangás miatt fennáll a súlyos vesekárosodás veszélye.

Azóta a helyzet nem sokat változott: V. V. további kezeléséhez és a szükséges operációkhoz pontos, hiteles műtéti leírást kellene beszerezni a Cipruson elvégzett nemi átalakításról. De hiába kérte, V. V. megfelelő zárójelentést azóta sem kapott a földközi-tengeri szigetről. A sokadik sürgetésre küldött a larnacai kórház egy görög nyelvű zárójelentést, ám a háromsoros (!) dokumentumban mindössze V. V. és a görög kezelőorvos neve olvasható, valamint "a gyógykezelés eredménye" címszó alatt ennyi: "gyógyulás". V. V. hiába kereste meg a budapesti kórház doktornőjét is: a szakember idén év elején írásban arról tájékoztatta, hogy a műtét és az utókezelés szakszerű volt.

V. V. ügyvédet fogadott, mert elhatározta: orvosi műhiba miatt kártérítési pert indít. Az ügyvédje Lévay Edit európai jogi szakjogász, akinek az az álláspontja, hogy a budapesti kórház és annak orvosa számos pontban megsértette az egészségügyi törvényt. Úgy véli: ügyfelét megtévesztették, nem tájékoztatták megfelelően, és nem ismertették meg vele a rá vonatkozó dokumentációt.

- Véleményem szerint nemcsak a törvényt szegték meg ügyfelem orvosai - érvel a debreceni ügyvéd -, hanem az alapvető szakmai normákat is. A szakirodalom szerint ugyanis a nemi átalakító műtétet legalább hat hónapig tartó hormonkezelés után lehet elvégezni, márpedig ügyfelem sem az operáció előtt, sem utána nem kapott hormonkezelést.

Sem V. V.-nek, sem Lévay Editnek nincsen rá konkrét bizonyítéka, de úgy sejtik: a ciprusi műtétnek az lehetett az egyetlen oka és célja, hogy az operációt végző professzor olasz unokaöccse a lehető leggyorsabban hozzájusson a magyar donor valamelyik szervéhez. Szerintük azért végeztek elnagyolt, "kontár" munkát a műtét során, mert nem V. V. volt a fontos számukra, hanem az operációt finanszírozó olasz fiatalember. Ha ez így van, akkor az a kérdés, hogy az olasz unokaöcs V. V.-től pontosan miféle szerveket kaphatott? S milyen célból? Talán esztétikai célú beavatkozás történt? A férfi nemi szervek - a pénisz és a herék - a tudomány jelenlegi állása szerint nem ültethetők át. Ebből a szempontból érdekes adalék ehhez a történethez, hogy pár éve Olaszországban egy orvosprofesszor próbálkozott péniszátültetéssel, ám a műtét kockázatai miatt nem kapott rá engedélyt. Kérdés az is: tudtak-e a ciprusi kórházban arról, hogy ott esetleg tiltott here- vagy pénisztranszplantáció történt? Miért éppen Cipruson végezték a műtétet? Ott talán lazábbnak ítélték az egészségügyi szabályozást, mint a kontinensen?

A tragikus történetet bemutató riporthoz szükségem lett volna az ügyben érintettek nyilatkozataira is. Megkeresésemre azonban a beperelt budapesti kórház vezetése nem kívánt nyilatkozni. A V. V.-t kezelő doktornő sem nyilatkozott, azt válaszolta: "Ebből az ügyből ki akarok maradni." A szóban forgó ciprusi kórház azzal hárította el a kérdéseimet, hogy a betegeik adatait diszkréten kezelik, az operációt végző francia professzor pedig még csak válaszra sem méltatott a megkeresésemre.

A nemi átalakító műtétre és annak kockázataira vonatkozó kérdéseimet egy hazai internetes szerkesztőségnek, a tsonline.hu-nak tettem föl, amely a magyar transzszexuálisok felvilágosítását tűzte ki feladatul. Íme, a kérdések és a válaszok.

- Szakmailag lehetséges-e nemi átalakító műtét azt megelőző vagy azt kísérő hormonkezelés nélkül?

- Igen, lehetséges, de mi ezt nagyon rossz gyakorlatnak tartjuk, és minden látogatónkat arra biztatjuk, hogy a nemiszerv-átalakító műtétet az átalakítási folyamat legvégére hagyják. Legalább egyéves hormonkezelés és ezzel együtt esetleg hereeltávolítás a hormonkezelés támogatására, majd a legvégső esetben, utoljára a péniszből a neovagina kialakítása.

- Szakmailag lehetséges-e, hogy a hormonkezelést a páciens a műtét után kapja meg?

- Igen, lehetséges, semmi akadálya nincsen, mi elsősorban lélektani okokból propagáljuk a fenti sorrendet. Két forgatókönyv képzelhető el. Az első szerint először a kasztráció történik még a folyamat elején, majd második lépésként a nemi szerv átalakítása. A másik forgatókönyv szerint egy lépésben végzik a kettőt: a herék eltávolítását és a nemiszerv-átalakító műtétet. Természetesen a műtétet követően is végeznek további korrekciót, ha arra szükség van, és a páciens igényli.

- Átültethetők-e a herék? Létezik-e heretranszplantáció?

- Nem tartom valószínűnek. De persze kísérletileg lehet, hogy végeztek ilyen műtétet.

A "kísérlet" szót maga V. V. is igen találónak tartja a saját esetére. Úgy érzi magát, mint aki akaratán kívül egy orvosi kísérlet részese volt. Egy olyané, amelyik nem sikerült - legalábbis az ő szempontjából. A műtét másik alanyáról, az operációt végző professzor olasz rokonáról ugyanis nincsenek információi. Csak annyit tud róla, hogy Vincenzónak hívják.

V. V. öt nappal a mûtét után, szeptember 21-én utazott haza Magyarországra, de a kórházi kezelésrõl sem zárójelentést, sem más mûtéti dokumentációt nem kapott