Jótékony célra fordítja a NAÜ a Nobel-díj összegét

Jótékonykodásra fordítja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és annak főigazgatója a Nobel-békedíjjal együtt járó pénzjutalmat - így döntött pénteken Bécsben a szervezet kormányzótanácsa kétnapos ülésének befejezésekor.

Idén a NAÜ és Mohamed el-Baradei, a szervezet főigazgatója megosztva kapta a kitüntetést, valamint az azzal együtt járó 1,1 millió euró pénzjutalmat. Az összeg egyik feléről a szervezet rendelkezik, amelynek 35 ország képviselőiből álló kormányzótanácsa úgy döntött: pénzalapot hoznak létre a nukleáris energia felhasználásának a támogatására a rák elleni kutatások, valamint az élelmezéssel összefüggő területeken. Az alapból ösztöndíjakat biztosítanak a fejlődő országokból jelentkező szakemberek számára, hogy tanfolyamokon vehessenek részt. Mohamed el-Baradei felszólította a NAÜ-ben képviselt országokat, hogy befizetésekkel is járuljanak hozzá az alaphoz.

Az egyiptomi főigazgató az összeg másik felét árvák megsegítésére fordítja. Szóvivője szerint el-Baradei hazájában szeretne segíteni a szülők nélküli gyerekeken.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.