A "ténykedését" most befejezett két bizottság - melyeket a Ki a nagyobb tolvaj közös munkacím alatt említhetnénk - mintha eleve ezt a dicső hagyományt akarta volna ápolni és elmélyíteni. Hiszen a testületek tagjai - csekély kivétellel - bohócot csináltak magukból. Én a bizottságok fiatalabb tagjait igazán nem is értem. Ebben a korban az embert még az ifjonti hév kritikus attitűdje, a szókimondás vágya, az igazság iránti szenvedély kellene, hogy vezérelje. Ehelyett már most is csak a szervilizmus, a lakájtempó? E hihetetlenül rossz bohózatba valószínűleg eleve bele volt komponálva, hogy a benne szereplő ripacsok nevetség tárgyává tegyék az eljárásokat. Végül is a két testület tagjai azt sulykolták hónapokon keresztül, hogy a két nagy politikai tábor vezérei, a volt és a jelenlegi miniszterelnök nem többek, mint notórius tolvajok, erkölcsi hullák, akik még az árvák megsegítésére összegyűjtött pénzt is zsebre tennék, hogy luxusmedencéhez luxusbejárót építsenek belőle. Ha ezt így "direkt olvasatban" a közvélemény elfogadná, akkor a magyar demokráciának azon nyomban össze kellene omolnia. De persze nem történik semmi, mert mindenki tudja, hogy amit a politikus mond, azt ma már úgy sem kell komolyan venni, ezek a bizottságosdik csak a népszórakoztatás eszközei. Az ekként kialakult bizarr helyzet pedig nagyon kedvez a politikusoknak. Hiszen miután magát a politikát, de különösen a bizottságosdit nevetségessé tették, minden következmény nélkül előhozakodhatnak akár komoly dolgokkal is.

A bizottsági ülések során ugyanis előkerültek olyan tények, adatok, dokumentumok, amelyek finoman szólva nem tüntetik fel előnyös színben sem a jelenlegi, sem a volt miniszterelnököt. Normális országban komoly erkölcsi, de akár jogi aggályok is felmerülhetnének korunk két hősének némely tettei kapcsán. Nálunk persze nem. Mert ahhoz valakinek mégiscsak hitelesnek kellene lennie. A politikusok és a közvélemény egyaránt tudja, hogy ez az ellenfél vezéreinek lejáratását célzó cirkusz csak szimpla propaganda, legfeljebb táborerősítő tamtamozás.

S ezzel a mi politikusaink - szerintem akaratlanul - feltalálták a doublespeech, a dupla fenekű beszéd modern válfaját. Azt a látszatot keltik, hogy ádáz vita keretében a legvégsőkig mennek el azzal, hogy a politikai hierarchia csúcsán álló személyek erkölcsi és politikai integritását, s ahhoz kapcsolva a hatalomhoz való viszonyt, a privatizáció körüli visszásságokat stb. - tehát a rendszerváltás alapvető fontosságú kérdéseit teszik vita tárgyává, miközben éppen hogy kivonják ezeket a komoly politikai diskurzus szférájából, miután a szóvá tétel formája a hecc, a politikai farce. Ha egy aktus lényegét a silány politikai propaganda teszi, akkor annak keretében hiába hangzanak el érdemleges dolgok.

Így aztán feleslegesen erőlködtek olykor a bizottsági tagok, hogy erőteljesen hangsúlyozzák: ők itt konkrét tényeket sorolnak, hűvös adatokkal operálnak, a közvélemény, köszönte szépen, de - igaz, szigorúan pártvonzalom szerint - tudni vélte, hogy ez is csak a lejáratási kampány része.

Lassan nem lesz olyan téma, aminek kapcsán egy politikusi megszólalást bárki komolyan venne.

Mindenesetre a két bizottság tagjainak sikerült még mélyebbre zülleszteni a honi politikai kultúra színvonalát - ami nem kis teljesítmény. De a mi politikusainkban van még tartalék...

A szerző kritikus, szerkesztő