Álcázott vadászat

A japán flotta megkezdte az elmúlt húsz év legnagyobb bálnavadászatát. A JARPA-2 kutatóprogram keretében a tervek szerint 935 csukabálnát és 10 közönséges barázdásbálnát lőnek ki az antarktiszi vizeken. A vizsgálatokat 2007-ben a púposbálnákra is kiterjesztik. A JARPA-2 a JARPA-1 programot váltja fel, melynek során minden szezonban állítólagosan kutatási célból 440 bálnát öltek meg.

Állatvédő csoportok elítélik a vadászatot, mert szükségtelen, és veszélyezteti a populációkat. A kutatási célokat szerintük áldozatok nélkül is el lehetne érni. De mivel a kereskedelmi célú bálnavadászatot 1986-ban betiltották, a Japánban rendkívül népszerű bálnahús megszerzésének egyetlen módja a kutatóprogramok keretében történő vadászat. A folyamatos bálnahús-utánpótlás érdekében Japán az év másik részében, a Csendes-óceánon folytat, úgymond tudományos célú bálnavadászatot. A Nemzetközi Bálnavadász Bizottság júniusi éves ülésén elítélte a JARPA-2 vadászatot, de ennek nem volt semmilyen tiltó ereje, mivel minden tagállam, így Japán is folytathat tudományos kutatásokat.

Tányér felé tart a kutatás tárgya
Tányér felé tart a kutatás tárgya
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.