Kinevezték az új kormányfőt Jordániában

Nemzetbiztonsági tanácsadóját, Maarúf al-Bahítot nevezte ki II.Abdalláh jordániai király miniszterelnökké, ő alakíthat kormányt azammáni robbantások nyomán beindított kormányváltás keretében - közöltékcsütörtökön kormányzati források.

Miután Adnán Badran és kormánya csütörtökön benyújtotta lemondását, az államfő szerepét betöltő uralkodó Bahítot jelölte ki Badran utódjául.

A 69 éves kijelölt miniszterelnök hosszú katonai pályára tekinthet vissza, később nagykövet volt Izraelben és Törökországban. A közelmúltban, a hatvan ember életét követelő ammáni merényletek után hat nappal az államfő kinevezte a nemzetbiztonsági kabinet vezetőjének, ebben a minőségében a biztonsági szolgálatok és az államfő között töltött be közvetítő szerepet.

A kormányváltás azoknak az intézkedéseknek a sorába illeszkedik, amelyeket a november 9-i hármas szállodai merényletre adandó válaszként hoztak. A robbantások - amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vállalt magára - rontották a Jordániáról mint a közel-kelet egyik legbiztonságosabb országáról kialakult képet. Kormányilletékesek szerint II. Abdalláh keménykezű tábornokként szerzett hírneve miatt választotta Bahítot.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.