November 8-án közöltük a "Három világnyelv árnyékában" című írást Földes György, a NOL Luxemburgban élő levelezője tollából. Simon Balázs, aki ugyancsak Luxemburgban él, vitatja Földes György néhány állítását. Földes György alább olvasható viszontválaszával együtt közöltük hozzászólását.

Kedves Simon Balázs!

Nagy érdeklődéssel olvastam a „Három világnyelv árnyékában” c. cikkemre írott kritikáját. Engedje meg, hogy ezúton reagáljak hozzáfűzött soraira.

A Grönland-Balaton-fókazsír hasonlat – bár igazán szellemes – azt sugallja, hogy Ön félreértette a lényeget. Én ugyanis azt állítom, hogy amennyiben a vitorlások és motorcsónakok ellepik a magyar tengert, abban nem marad hely a fürdőzőknek.

Alapvető dolog annak tisztázása, hogy mi az iskola célja. Szerintem a tudás alapú társadalom megteremtése. Egy olyan oktatási rendszerben, ahol a nyelvtanítás – nem nyelviskoláról lévén szó – az általános iskolában közel felét, gimnáziumban pedig egy harmadát teszi ki a kötelező óraszámnak, a tanulóknak nem áll módjukban a természettudományos tantárgyak – még csak alapfokú – megismerése (sem). A luxemburgi rendszer „elfogadja” hogy ezen tantárgyak oktatása akár a minimális tudást sem adja meg (nyelvi osztály), azonban megköveteli a természettudományos osztálytól, hogy három nyelven (heti 9 órában) tanuljanak irodalomtörténetet. Egyetemi tanár apósom mondta volt: „Nem érdemli meg a világítást az, aki nem tudja az elektromosság alapjait”.

A luxemburgi nebuló a 6. osztályos általános iskolában szinte csak nyelveket tanul (német, francia). Abban az országban, ahol a külföldiek aránya 40%, szinte esélytelen a bekapcsolódásra az, aki olyan helyről érkezik, ahol ezek közül – jobb esetben - csak az egyik az anyanyelve. A 25%-ot kitevő portugál lakosság gyermekei szinte teljesen esélytelenek a gimnáziumi továbbtanulásra, oly mértékben sújtja őket az anyanyelvüktől annyira idegen német nyelv.

A Magyarországgal minden tekintetben összemérhető Hollandiában, illetve valamennyi skandináv országban próbáljunk meg angolul tájékozódni az utcaseprőnél (saját példa); tökéletesen eligazít bennünket. A PISA-tesztek eredményei is azt mutatják, hogy az északi országok messze megelőzik a sereghajtók között kullogó Luxemburgot.

A gimnázium alternatívája az a szakközépiskola, ahol (választhatóan) elegendő a német vagy a francia nyelv elsajátítása, ahonnan viszont – a magyarországi gyakorlattal ellentétben – minimális az egyetemi továbbtanulás esélye. Ezzel szemben a gimnáziumba járók nem látnak „gyakorlati foglalkozás” órát, nem tudnak kerékpárt szerelni, és fogalmuk sincs a soros, illetve párhuzamos kapcsolásról – ha nyelvi osztályban végeznek.

Luxemburgban az általános iskolában nincs énekóra, szolfézs; a gyerekek – ha a szülő elviszi esetleg egy másik faluba/városba a csemetéjét – különórán sajátíthatja csak el a hangjegy-tudományt. A gimnáziumi énekóra két évre korlátozódik, és teljesen kimarad a zenetörténet. Az én fiamék például két évig furulyázni tanultak. Emlékeim szerint mi Magyarországon 12 évig jártunk énekórára.

Félreérthető volt – talán - a kultúráról kifejtett nézetem. Természetesen akadnak a nagyhercegségben is magasabb színvonalú események, mégis azt kell mondanom, hogy egy-egy koncert inkább társadalmi esemény, mint a széles tömegek érdeklődésének középpontja.

Fenntartom azonban azon véleményemet, hogy az iskolának igenis feladata a kultúra megszerettetése, amelynek eszköze a múzeum- és színházlátogatás. 2006-ban Magyarország és Luxemburg két helyszínen, közösen – időben eltolva – rendezi meg a Zsigmond király korát bemutató kiállítást. Igenis állítom, hogy valamennyi középiskolának kötelessége, hogy „kihelyezett” történelemórát tartson a múzeumokban az aktuális osztályok részére.

Egyetértünk abban, hogy a testnevelés órának nem célja olimpikonok nevelése. Az is tény, mi több, igen fontos és figyelemreméltó, hogy Luxemburgban szép számmal lát az ember kocogókat, kerékpárosokat. Az azonban semmiképpen sem helyes, hogy néhány évvel ezelőtt még 3 vallásóra „állt szemben” 1 tornaórával az állami általános iskolákban. A diákoknak igenis szüksége van az órák közötti mozgásra, és ez alatt természetesen nem az óraközi szüneteket értem.

Nem állítom, hogy Ön 18 hónap során nem ismerhetett meg bizonyos dolgokat – akár sok mindent -, nagyobb alapossággal Luxemburgban, mint én 14 év alatt. Azt azonban bizton mondhatom, hogy az oktatási rendszer előnyeibe és hátrányaiba fiamon keresztül – aki az óvoda nagycsoportját már itt járta ki –, sikerült kellő mélységig belelátnom ahhoz, hogy vállalni mertem egy olyan ismertetést (nem összehasonlító célzattal), amelynek – ismét hangsúlyozom – nem volt célja következtetések levonása.

Üdvözlettel
Földes György
(Luxemburg)