Kína a hetvenes évek végén, Mao halála után meghirdette a nyitás politikáját. Ennek köszönhetően az ország mára a globális kapitalizmus motorjává vált. Sokan egyenesen azt jósolják, hogy a 21. század új szuperhatalma lesz. Bár ezt még korai lenne kijelenteni, nem kétséges, hogy a kínai gazdaság a globális kapitalizmus nyertese.

És mit nyertek a kínai munkások a nyitás politikájával? Vagy ők csak vesztesei a globalizációnak? Erre keresi a választ a Spiegel két tudósítója, Andreas Lorenz és Wieland Wagner.

A gazdasági csoda nem kis részben a nyugati multiknak köszönhető. Egyre több világcég teszi át gyárait a kapitalizmus távol-keleti Eldorádójába. „Itt nem korlátozzák őket a magas bérek, a drága túlóra, a szigorú munkavédelmi és egészségügyi előírások, a szabad szakszervezetek és sztrájkok.”

A kínai iparvárosok munkásainak átlagbére csupán töredéke a nyugati szaktársakénak: alig havi 60 euró (15 000 forint). Többségüknek semmiféle egészség- vagy társadalombiztosítása nincs, bár a törvény előírná. Bármikor elbocsáthatják őket; gyakran nem fizetik ki nekik a kötelező túlórát; szülési- vagy betegszabadságról szó se lehet. Gyakoriak a munkahelyi balesetek, csak a bányákban több mint ötezer ember pusztul el évente. Sok munkással nem kötnek szerződést, ők egyáltalán nem tudják érvényesíteni jogaikat.

A pekingi technokrata vezetés mindent a gazdasági növekedésnek rendel alá. „A kommunista kapitalizmusban tilos sztrájkolni.” A szakszervezetek a párt irányítása alatt állnak.

A legnehezebb helyzetben a textiliparban dolgozó szakképzetlen és betanított munkások vannak. De az alacsony munkabérek olyan külföldi vállalatokat is Kínába vonzanak, amelyeknek szakképzett emberekre van szüksége. Ezek telephelyein, például a legnagyobb német autógyár kínai üzemében magasabbak a fizetések. Betartják a munkavédelmi előírásokat is, sőt a beszállítókkal is betartatják.

A könnyűiparban is vannak bíztató jelek. A nagy nyugati sportfelszerelési cégeknek ügyelniük kell a jó hírükre. Ha kitudódik, hogy embertelen körülmények között készülnek termékeik, a vásárlók könnyen elfordulhatnak tőlük.

A leggyorsabban fejlődő ágazatokban „a kizsákmányolt munkások egyre gyakrabban szállnak szembe a profitéhes főnökökkel”, akik kénytelenek engedményeket tenni. „Az önbizalom az anyagi helyzettel együtt erősödik.”

Ez különösen azokban a városokban van így, amelyekben a sok külföldi cég miatt kisebb munkaerőhiány alakult ki. „A nyugati cégvezetési gyakorlat és némi emberség hosszú távon sokat javíthat a kínai munkások helyzetén.”

Az ENSZ jelentése szerint mindenesetre egyre többen hagyják el a falvakat és költöznek az iparvárosokba. Bizonyára nem a még nagyobb nyomor vonzza őket.