Mulaszt-e a bíró, ha nehezen mondja ki: elveszi a családtól a gyermeket? Mulaszt-e a gyámhivatal, ha olykor akár évekig is elhúzódik a döntés, hogy a kicsi örökbe adható? Elítélhető-e az a szülő, aki elhagyja gyermekét? Ilyen kérdésekről tanácskoztak tegnap a csecsemőket és kisgyermekeket befogadó otthonok országos szövetségének konferenciáján. De a jogi nehézségek mellett inkább az érintettek mindennapi gondjairól szóltak a szakemberek. Így arról például, miként lehet ezekben a nehéz kérdésekben segíteni a szereplőket: az örökbeadót, az örökbefogadót és a gyermeket.

Hazánkban évente mintegy hét-nyolcszáz gyereket fogadnak örökbe, s tavaly nyolcvan olyan kicsi volt, akinek itthon nem, csak külföldön találtak örökbefogadókat. A gyerekek átlagosan másfél évet töltenek csecsemőotthonokban, amíg döntenek további sorsukról. Hogy ezt a folyamatot lehetne-e gyorsítani, nehezen megítélhető, de biztos: ma a vér szerinti szülők támogatása olyan nagy, hogy "még az utolsó utáni percben is" inkább az "eredeti" családjukban tartják a gyermekeket a döntéshozók. A szakemberek szerint "átestünk a ló túlsó oldalára", s gyakran háttérbe szorul, hogy mi volna jó a gyermeknek.

Ma három "útja" van az örökbeadásnak: a szülő lemond gyermekéről, vagy úgy hagyja el, hogy semmilyen elérhetőséget nem hagy, s idővel nem is látogatja őt. A harmadik: a bíróság elveheti a kicsiket.

- Sokszor nehezen mondják ki, hogy a gyereknek az új szülőknél jobb helye lenne, s igenis el kell venni a vér szerinti családjától. A bíróságnál szinte alig akad példa ilyen döntésre, még akkor is, ha a gyermek lelki vagy fizikai bántalmazása már teljesen egyértelmű - mondja dr. Majoros Mária, a befogadó otthonok országos szövetségének elnökségi tagja, aki szerint a szakemberek sok esetben a végsőkig esélyt adnak a vér szerinti szülő-gyermek kapcsolatnak. Többek között emiatt is egyre kevesebben kerülnek állami gondozásba, miközben folyamatosan növekszik a bántalmazott gyermekek száma.

Gyakran háttérbe szorul, mi volna jó az apróságnak