Jön a helyhatósági traffipax

A BM tervei szerint a jövőben az önkormányzatok is eljárhatnának közlekedési szabálysértési ügyekben, és az általuk kivetett bírság egy része is őket illetné meg.

Lamperth Mónika belügyminiszter egyes közlekedésrendészeti szabályok szigorítására utasította az apparátust. Magyarországon évente 1200-1300-an halnak meg közlekedési balesetben. A rendőrség rendszeresen tart országos és helyi közlekedésbiztonsági akciókat a szabálysértők kiszűrésére, korszerű sebességmérőket állított rendszerbe az utóbbi években, a közlekedésbiztonság ennek ellenére is alig mutat javulást. Néhány éve az EU célul tűzte ki, hogy a tagállamokban tíz év alatt csökkenjen a felére a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Nálunk azonban még mindig az európai átlag feletti a halálos kimenetelű, a súlyos és a könnyű sérüléssel végződő tragédiák száma.

Az ORFK már évek óta sürgeti azoknak a jogszabályoknak a módosítását, amelyek jelenleg szerintük a szabálysértőket védik. Úgy tudjuk, a BM már csak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kiegészítő javaslataira vár, és a kormány elé terjeszti törvénymódosítási terveit. A belügyminiszter egyetért az objektív felelősség bevezetésére vonatkozó javaslattal, tehát azzal, hogy azokban az esetekben, amikor a szabálysértő személye nem állapítható meg, a "szabálysértő autó" tulajdonosa, üzembentartója legyen felelősségre vonható. Amikor a gyorshajtókat a rendőrség a sebességmérés helyének közelében nem állítja meg a gépkocsivezető azonosítása érdekében, ma kizárólag a szabálysértőkön múlik, bevallják-e, hogy ki ült a volánnál, s megindul-e a szabálysértési eljárás vagy sem. A rendőrség adatai szerint az érintettek fele azzal a megjegyzéssel küldi vissza a rendőrség adatkérő lapját (amelyben arról érdeklődnek, hogy a szabálysértés időpontjában ki vezette az autóját), hogy "vélhetően valamelyik hozzátartozó, akire azonban a törvény értelmében nem köteles terhelő vallomást tenni". Európa számos országában érvényesítik az ilyen esetekben az objektív felelősség elvét. Vagyis olyankor, amikor az arra jogosult hatóság technikai eszközökkel (kamerákkal, traffipaxokkal) kétséget kizáróan rögzíti a szabálysértés tényét, a szabálysértő személyét azonban nem sikerül megállapítani, a tulajdonost bírságolják meg - kivéve, ha megnevezi, hogy ki ült a volán mögött.

A BM szigorítaná a Btk. egyes rendelkezéseit. Önálló bűncselekményekként kezelnék, ha az autós ittasan, illetve drogok hatása alatt vezet. Mivel a kábítószeres befolyásoltság nehezen mérhető, a tervezett módosítás után a törvény a járművezetési képességet befolyásoló szerek fogyasztását a befolyásoltság mértékétől függetlenül büntetné. Harmincezerről hatvanezer forintra tervezik fölemelni a "forgalom ellenőrzésére, irányítására jogosult személyek jelzésének figyelmen kívül hagyásáért" kiszabható bírság felső határát. Az utóbbi időben nőtt ugyanis azoknak a száma, akik a rendszámtáblát leveszik az autójukról, így védekeznek a traffipaxok, a parkolási társaságok ellenőrei és az autópálya-matrica meglétét ellenőrző kamerák ellen. A jövőben a rendszámtábla nélkül közlekedőkre hatvanezer forint pénzbírságot szabnának ki. Szintén 60 ezer forintig terjedő bírsággal lesznek sújthatók a megengedett sebességhatárt jelentősen (lakott területen és közúton ötven, autóúton és autópályán 30 százalékkal) túllépő autósok.

Közúti közlekedésben meghaltak száma

Meghalt2004*2005*

Budapest8072
Baranya3338
Bács7685
Békés4630
Borsod6468
Csongrád4253
Fejér6384
Győr4747
Hajdú6254
Heves3226
Komárom2629
Nógrád1219
Pest119116
Somogy4254
Szabolcs8571
Szolnok3954
Tolna2925
Vas3525
Veszprém6050
Zala3131
Autópálya4745
Összesen:10701076

* Az év első kilenc hónapjában

Egyes súlyos, illetve a közlekedőkre nézve kiemelt veszélyt jelentő szabálysértések esetén a tárca emelné az adható büntetőpontok számát, így a jövőben "a közlekedés rendjének kisebb mértékű megzavarása" is elég lesz a jogosítvány bevonásához. Több büntetőpont járna akkor, ha nem kapcsoljuk be a biztonsági övet, vagy ha elmulasztjuk a bukósisak vagy a biztonsági gyermekülés használatát.

A BM tervezete szerint a helyhatóságok saját traffipaxokat telepíthetnének a területükön, és jogot kapnának a "dokumentált szabálysértések esetében" a szabálysértési eljárás lefolytatására. A bírságból származó bevétel egy részét a szabálysértést leleplező, illetve a szabálysértő lakhelye szerint illetékes önkormányzat kapná meg, a fennmaradó összeget pedig a szabálysértések leleplezéséhez szükséges eszközök (traffipaxok, alkoholszondák) vásárlására fordítanák.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.