November 8-án közöltük a "Három világnyelv árnyékában" című írást Földes György, a NOL Luxemburgban élő levelezője tollából. Simon Balázs, aki ugyancsak Luxemburgban él, vitatja Földes György néhány állítását. Földes György viszontválaszával együtt közöljük a vita folytatását.

Tisztelt Szerkesztőség!

November 8-i számukban jelent meg Földes György érdekes információkban gazdag cikke a luxemburgi nyelvoktatásról "Három világnyelv árnyékában" címmel. Nagy kár, hogy a szerző cikke második felében arra a következtetésre jut, hogy a sok nyelv magas szintű tudása "visszaüt". Ez a nézet nem sok jót ígér egy olyan kis, nyelvileg elszigetelt országban, mint Magyarország, mert kényelmes igazolást adhat ahhoz, hogy az idegen nyelvek oktatása és tudása azon a szánalmasan alacsony szinten maradjon, ahol most található. Mintegy másfél éve Luxemburgban élek, és úgy gondolom, a luxemburgi oktatási rendszer nyelvoktatási hagyományai a diákok idejének sokkal hasznosabb és értelmesebb kihasználását biztosítják, mint a magyar oktatási rendszer, úgyhogy vitatkoznék a szerzővel.

A szerző az intenzív nyelvoktatás hátrányaként először azt hozza fel, hogy az a természettudományoktól, a testneveléstől és a készségfejlesztéstől veszi el az időt. Mérlegelés kérdése, hogy ki mit tart hasznosabbnak: a magas szintű nyelvtudást egyrészről, vagy mondjuk a mitokondrium mibenlétének ismeretét, netán egy olimpiai aranyérmet másrészről. Nekem nincs kétségem arról, hogy egy ország boldogulását sokkal jobban elősegíti az idegen nyelvek luxemburgi, rendkívül magas szintű általános oktatása, mint azon iskolai természettudományos ismeretek általános elsajátíttatása, amelyekkel a magyar iskolai tananyag többet nyújt a luxemburgi kémia-, biológia- vagy fizikatanításnál, és amelyek az iskolából kikerülők elsöprő többségénél az érettségi után - felhasználhatóság hiányában - tökéletes feledésbe merülnek. Nyilvánvalónak tűnik számomra az is, hogy nincs olyan ember, aki a testmozgást az iskolai testnevelésórán szeretné meg, és építené be az életébe. Erre kiváló példa Luxemburg, ahol a számos magas színvonalú sportlétesítmény nagy kihasználtsággal működik, és a kocogók mindennapi látvány a zöldterületeken, szemben Magyarországgal, amely - iskolai testnevelésórák ide vagy oda - élsportolókkal talán büszkélkedhet, de lakosainak sportszerető, egészséges életmódjával aligha. Hasonló a véleményem az iskolai készségfejlesztés hatékonyságáról.

A szerző további érveinek komolyságával kapcsolatban erősek a kételyeim. Hogyan illeszkedik a gondolatmenetébe az, hogy "komolyabb lehetőségek hiányában a luxemburgi gyerekeket ritkán viszik színházba és múzeumba"? Ha jól értem, a szerző szerint Luxemburgban nincsenek "komolyabb [kulturális] lehetőségek". Luxemburg igen kis ország; méretében és lakosságszámában kb. akkora, mint egy magyar megye. Ehhez képest - én másfél éve itt élve úgy érzékelem - kifejezetten gazdag kulturális élete van. Na, de mi köze van az adott kulturális lehetőségeknek az intenzív nyelvoktatáshoz? Elképzelhető, hogy a szerző valójában nem is a lehetőségekről, hanem megint a rendelkezésre álló időről ír: ismét azt rója fel a nyelvoktatásnak, nyelvtanulásnak, hogy elveszi az időt valamitől, ezúttal a kulturális élettől. De miért éppen a kulturális élettől venné el? Miből gondolja a szerző, hogy a legtöbb luxemburgi (gyerek) nem tévénézéssel, számítógépes játékokkal vagy akár gépkocsik felgyújtásával töltené azt az időt, amelyet mintegy elpocsékol a nyelvtanulásra. A színházba és múzeumba járás Magyarországon sem tantárgy, hanem a szülők, vagy jobb esetben akár a tanárok viszik a gyerekeket ezekre a programokra a tanrenden kívül, azok szabadidejében. Ennek Luxemburgban sincs semmi akadálya, hacsaknem a kulturális lehetőségek állítólagos "hiánya", amelyről azonban nem állítható, hogy az intenzív nyelvoktatás következménye lenne.

A következő érv szerint "mivel [a luxemburgiak] a világirodalmat eredetiben olvassák [...], az orosz klasszikusok teljes homályban maradnak [számukra]". Ha ez megnyugtatja a szerzőt (legalább az intenzív nyelvoktatás képzelt hátrányai tekintetében), akkor tájékoztatom: az orosz klasszikusok tökéletesen ismeretlenek egy átlagos francia vagy angol előtt is. De nem azért, mintha egy átlagos francia vagy angol csak megközelítően is annyi idegen nyelvet beszélne, és olyan szinten, mint egy átlagos luxemburgi. Hanem egyszerűen azért, mert egyes nyugat-európai oktatási rendszerek jóval kevésbé tartják fontosnak az orosz irodalmat, mint a mienk. Abból ugyanis, hogy valaki csak az anyanyelvét ismeri, vagy legfeljebb egy idegen nyelven pötyög még el valamennyire, nem következik, hogy széleskörű lenne az irodalmi műveltsége. Abból pedig, hogy valaki eredetiben olvashatja a világirodalmat, nem következik, hogy nem olvas az általa nem ismert nyelvekről fordított műveket. Vagy (visszatérve a szerző előző felvetéséhez): abból, hogy valaki nyelveket beszél, nem következik, hogy nem jár színházba és múzeumba.

A PISA-tanulmányokra utalás nem vitatható, mert nem tartalmaz konkrétumot. Az pedig, hogy a pótvizsgára, illetve évismétlésre kötelezett tanulók aránya mekkora, nyilván a megkövetelt ismeretszinttől is függ.

A szerző szerint Luxemburg kevés neves politikust, kiemelkedő tudóst, élsportolót adott a világnak. Egy ugyanilyen lakosságszámú átlagos magyar megye vajon hány neves politikust, kiemelkedő tudóst, élsportolót adott a világnak? És még ha helytálló lenne is, hogy kevesebb az "egy főre eső" híres luxemburgi, mint mondjuk híres magyar (amit kétlek): mit számít ez annak fényében, hogy egy átlagos luxemburgi három-négy világnyelven beszél folyékonyan és hibátlanul, továbbá - ettől nem függetlenül - jólétben és nyugalomban él. Elég meglepő Európa leggazdagabb országáról, egyik pénzügyi központjáról, számos európai intézmény székhelyéről egy magyar napilapban azt írni, hogy az "nem tudja oly mértékben kamatoztatni hihetetlen nyelvi előnyeit, mint azt tehetné, tennie kellene". Mégis hogyan tudná ennél jobban kamatoztatni? Élsportolókat kellene nevelnie?

Képzeljük el, hogy egy grönlandi lapban az jelenik meg, hogy: 1) Magyarországon nyaranta hihetetlen meleg van, és található az országban egy Balaton nevű gyönyörű nagy tó is. 2) Kár, hogy a magyarok nem tudják kihasználni ezeket a kedvező adottságokat. 3) Azok egyébként is visszaütnek, mert a nagy meleg miatt nincsenek például fókák, így nincs fókazsírtermelés sem. Földes György cikke körülbelül ilyen.

Provinciális tévedés azt hinni, hogy miközben a felmérések szerint Magyarországon "a lakosság töredéke beszél csak akár egy idegen nyelvet", elégedettek lehetünk magunkkal, hiszen "világszerte ismertek és elismertek a magyarországi egyetemek, nem is beszélve az onnan kikerült »szürkeállományról«." A "világszerte ismert és elismert" magyar egyetemek a magyar puszta délibábjához hasonlatosak. De még ha vannak is ilyenek, az anyagi feltételek hiányában nem sokáig fognak megmaradni. Nem is beszélve az onnan kikerült "szürkeállományról", amely folyamatosan vándorol el az országból, mert máshol jobb anyagi feltételeket talál az életéhez és a munkájához. Az anyagi feltételeket Magyarország a versenyképessége javításával tudná csak biztosítani, aminek viszont fontos alkotóeleme a lakosság - elsősorban a munkaerő - nyelvtudása. Ebben - nehezen utolérhető - példát vehetnénk Luxemburgról.

Üdvözlettel,
Simon Balázs
Luxemburg