Harry Potter és a rekordok sorozata

A tűz serlege bemutatójának hétvégéjén minden idők legnagyobb bevételét kasszírozták be a brit mozik - és a főszereplő sem jár rosszul.

Filmtörténeti sikert ért el a brit mozikban pénteken bemutatott Harry Potter és a tűz serlege. A sorozat negyedik részére több mint 14 millió 903 ezren voltak kíváncsiak, ami minden idők legnagyobb nézettségének számít az első hétvégén. A varázslóinas rangos riválist utasított maga mögé. Az eddigi rekordot a Csillagok háborúja harmadik epizódja, A Sithek bosszúja tartotta, melyre több mint 10 millió 707 ezren váltottak jegyet az első három napon. Az eddigi "legkomorabb és legijesztőbb" Potter-filmet 12 éven aluli gyerekek csak szülői kísérettel tekinthetik meg.

Az első Harry Potter-film, mely brit rendező, a többek között a Négy esküvő és egy temetést is jegyző Mike Newell nevéhez fűződik, Amerikában is "kitett magáért". Itt egyelőre a negyedik helyen áll a bevétel terén a Pókember (Spider-Man), A Sithek bosszúja és a Shrek 2. után. A siker alapján fellélegezhet a Warner Bros stúdió, mely attól tartott, a nézők megcsömörlöttek a Harry Potter első három fejezetétől.

A filmbemutató iránti elképesztő érdeklődés újabb mesés jövedelmet hoz a címszereplő, Daniel Radcliffe konyhájára. A 16 éves sztár immár 23 millió fontos (8,5 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik, és ezzel ő dicsekedhet a szigetország leggazdagabb tinédzserének címével, megelőzve az "angyali hangú" Charlotte Church walesi énekesnőt.

Hol van ez azonban a szerző, J. K. Rowling 500 millió fontos (185,5 milliárd forint) gazdagságától? Mike Newell tartott attól, hogy Radcliffe, valamint az ugyancsak tisztességesen megfizetett Emma Watson (Hermione) és Rupert Grint (Ron Weasley) sztárallűrökkel nehezítik meg a forgatást. Ám tapasztalatai szerint "pontosan tudták, mennyit érnek, de nem voltak elviselhetetlenek".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.