A luxuskampány becsülete
"Túlságosan médiaorientált a politika, már igazából nagy korszakokat nem tudunk létrehozni, mert ciklusról ciklusra élünk, interjúról interjúra, faggatózásról faggatózásra, és az embernek ebben a napi ritmusban kell élnie, és a távlatos gondolatokra kevesebb idő jut."
(Orbán Viktor 2005-ben)
Na, most már elleszünk májusig, úgy tűnik, eljött a glosszisták aranykora megint, nem kell mást csinálni, mint szépen összesöpörni és deponálni a pártvezéri szájakból hétvégente kiömlött ökörségeket, aztán lehet fáradni a kasszához.
O. Viktor exminiszterelnök láthatóan megelégelte Gy. Ferenc leendő exminiszterelnök kommunikációs offenzíváját. (Az előző rész tartalmából: Gy. Ferencet egy titkos föld alatti laboratóriumban izraeli ügynökök, szabadkőművesek és román tudósok egy csoportja gáznemű politikussá alakítja át, hogy gyakorlatilag légmentesen tölthesse ki a kommunikációs teret. Ennek eredményeképp a miniszterelnök napokig képes az ország minden lehetséges pontján egyszerre jelen lenni,
És tényleg nem kell Thürmer Gyulának lenni ahhoz, hogy a munka becsülete hallatán ne jelenjen meg egy joviális, idős írógépműszerész alakja, aki ízes, lassú beszédében viccesen, betű szerint ejti a j ragos szavakat, mintha a jelöletlen hangtani változásokat törölték volna a memóriájából, tehát a látját lát-jának és nem láttyának ejti, közben rángatja kicsit a vállát a túlválltömött nagy zakóban, és szemeivel csippent egyet-egyet.
Miután a munkástagozati kvázi-krumplilevesezés megvolt, O. Viktor indult is tovább kedvenc reggeli rádióműsorába, beskálázott, és már egy másik hangfekvésben kezdte el a "Kiegyenlíteni a baloldali médiatúlsúlyt" kezdetű, eredetileg Csurka István előadásában népszerűvé lett verbunkot, és belehevülve legott toborzott százezer önkéntest is, bár erről az önkénteses, kampányt utcára vivős technikáról nemrég még elég rossz véleménye volt, persze akkor egy Werber nevű gonosz zsidó ("a gyűlölet karmestere") találta ki, és nem ő. (Másrészt meg akkor - két éve - Werber és Tóbiás hadba szólították népüket, ugye, ma pedig Gy. Ferenc sírós hangon, napirend előtt könyörög békéért, és azt kántálja, hogy az ellenfél nem ellenség.) De mindegy, a lényeg, hogy O. Viktor vasárnap reggelre már megérkezik az 1993-as Csurkához, meg a Professzorok Lakatos Ernő Agitációs és Propaganda Köréhez, tudják, azokhoz, akik tudják, és mindig maguknál hordott erkölcsi-intellektuális patikamérlegüket farzsebükből előrántva képesek megállapítani a helyes médiaarányokat.
Persze ez a szörnyű médiatúlsúly egy sajátos agyi folyamat révén jön létre, miszerint ab ovo komcsinak tekintünk minden olyan orgánumot, amely a saját harcisajtó-körein kívül esik, így tényleg rettenetes médiaaránytalanságok között találjuk magunkat, pánikba esünk, és toborozni kezdünk, mintha nem volna tök saját tévénk, saját újságjaink, saját bulvármagazinunk, saját rézfán fütyülő saját rézangyalunk, mintha minden egyes sóhajunk, pislantásunk, fingunk nem landolna totális reachcsel azonnal a médiatér közepén.
És mintha nem lenne kinn éppen annyi óriásplakát, buszoldalnyi matrica, amennyit még Coca-Cola vagy Pannon GSM/
Lapzártakor O. Viktor azon aggódik, hogy elsivárosodik a politika.
