Depardieu meséli el a Háry Jánost a franciáknak

A Mesélő szerepében Gérard Depardieu-vel jelent meg a közelmúltbanKodály Zoltán Háry János című daljátéka az Universal Classics FranceKiadó gondozásában.

A Montpellier-i opera közreműködésével 2004 júniusában a francia főváros egyik legjelentősebb színház- és koncerttermében, a Théatre de Chatelet-ban bemutatott magyar zenemű színpadi változatához hasonlóan a francia CD-n is Gérard Depardieu alakítja a Mesélőt, a címszerepet pedig Perczel Béla bariton énekli.

"Bátor dolognak tartom, hogy Kodály Zoltán a folklórt integrálni tudta művébe. Ritka dolog. A komolyzene és a népzene nem mindig illik össze, főleg nem Franciaországban" - jelentette ki Dépardieu az AP-hírügynökségnek a lemez megjelenése kapcsán. Hozzátette: "Szeretem az operát, a zenét, a kísérletezést. Szép munkát végeztünk egy olyan korban, amikor sokan visszaélnek a kultúra fogalmával".

A lemezkiadó által ritkaságként hirdetett, 1926-ban született daljátékról a Le Nouvel Observateur című párizsi folyóirat szerint a francia színész a Mesélő szerepét valahol a játékosság és a szavalás közé helyezte. Depardieu erről azt gondolja: "Ez a figurának köszönhető, aki amint elkezd mesélni, el is hiszi, amit mond. Nem kitalálja a történetet, hanem benne van abban, amit mesél. Én összekötöm a szavakat, a mondatokat, a történetet, azt ami az egész mögött játszódik".

Egy mesélő és a színész közti különbségről a francia sztár úgy véli, hogy a színészt gyakran nem érdekli, hogy a közönség tudja-e követni. Ellenben a mesélőnek meg kell győznie közönségét, s azért a légzéssel, a csenddel, a ritmussal kell játszani. És meg kell tanulni hallgatni is, ami nagyon ritka a színészeknél - fűzte hozzá a francia sztár.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.