Úgy néz ki, Saron egyszerre gondol az unokákra és a következő választásra. Kilép az általa is alapított Likud pártból, kilép az általa vezetett nemzeti egységkormányból. Politikai taktika, vagy beválik, vagy nem. De az már jóval több és kockázatosabb, hogy Saron kilép azok közül, akiknek egész eddigi életében egyik vezetője, mintája, olykor szélsőségese is volt. Ariel Saron kilép azok táborából, akik Nagy-Izraelt zsidók erőltetett betelepítésével és a palesztinok erőszakos eltávolításával is, jószerivel mindenáron megteremteni igyekeznek.

Mi késztette Izrael összes háborújának veteránját ekkora fordulatra? Az igazi fordulat az idén volt, amikor a zsidó telepek egykori "főmérnöke" fölszámoltatta a zsidó telepek egy részét. Politikai és karhatalmi háborút vívott a sajátjai ellen. Nyert.

Ez a győzelem a szűkebb oka annak, hogy Saron most előremenekül. A Likud nem követné tovább ezen az úton, a Munkapárt pedig nélküle menne tovább (ha menne). Saron nem véletlenül kapta a Buldózer becenevet: most is buldózerként lépett, földcsuszamlást okozva országa belpolitikájában. Nem azzal, hogy egy új párt alakul - ez Izraelben gyakori. Nem is csak azért, mert jobbszélről a modern centrumba húzódva Saron magához csábítaná balról Pereszt és másokat is. Hanem azért, mert pártot alakít az egységkormány koncepciójából, amelyet eredetileg egyetlen feladatra, a gázai kivonulásra szánt.

Saron politikai földcsuszamlást akar okozni az egész arab-izraeli válságterepen. Föladna minden tarthatatlan területrészt, főleg az elszigetelt új telepeket (amelyeket korábban éppen ő próbált zsidókkal benépesíteni). Elfogadna egy fegyver- és terrormentesített palesztin arab államot (amelynek létrejöttét korábban négycsillagos tábornokként is igyekezett megakadályozni). Úgy hiszi (most már), hogy ez az egyetlen módja egész Jeruzsálem megtartásának - ha Kelet-Jeruzsálem tényleg megtartható egyáltalán. Általában is így lehet elérni, hogy a palesztin állam határait, mozgásterét Izrael rajzolhassa meg. Ahogy a gázai kivonulást, Saron ezt is egyoldalúan tenné meg. Úgy hiszi, most már "van miből" engedni a palesztinoknak (Arafat halott), és úgy hiszi, most még lehet úgy engedni, ahogy Izrael diktál. Ám e kedvező helyzet nem tart örökké.

Saron látja, vagy inkább előre látja, hogy változik Amerika közel-keleti stratégiája. Izrael nagyon fontos benne, de már nála is nagyobb a tét. Persze, Izrael első és legfontosabb szövetséges marad Washingtonban, de: ami Izraeltől függ, azt Izrael tegye meg az arab világ demokratikusan pacifikálhatóvá tétele érdekében. Palesztin-izraeli rendezés nélkül ez nem megy, sőt: Amerika nem nyerheti meg az egész antiterrorista világháborút, benne az irakit sem. S ha már Izraelnek lépnie kell, és ilyen irányba kell lépnie, akkor a legjobb, ha a saját akaratából teszi. És gyorsan, minden akadályt legyűrve, Saron módjára, buldózerként.

Nem, Saron nem lett héjából galamb, csöppet sem bízik jobban a palesztinokban. Saron látja, a nagy helyzet változik, és végig akar vinni egy új stratégiát, amelynek nem az a lényege, hogy jó-e vagy sem. Hanem az, hogy nincs más igazán járható út, legalábbis az unokák szempontjából biztosan nincsen. Izraelben sokat fognak vitatkozni, vajon most van-e az ideje ennek az új, "diktálva engedjünk" stratégiának. Erről szavaznak majd a tavaszi választáson.

Addig is: kár vitatkozni, van-e lelke a buldózernek. Az biztos, hogy lánctalpa és akadályfélretoló lapátja van, de lesz-e kormánya is?