A Fehér Ház nem hisz Zarkavi halálában

A Pentagon elismerte, hogy vizsgálják az iraki Moszulban szombaton meghalt terrorista ujjnyomatát és DNS-mintáját. A Fehér Ház ugyanakkor egy név nélkül nyilatkozó illetékes szerint "nagyon valószínűtlennek" tartja, hogy sikerült volna megölni Abu Muszab az-Zarkavit, az al-Kaida iraki ágának parancsnokát.

A híresztelések azt követően röppentek fel, hogy szombaton heves tűzharc bontakozott ki az amerikaiak és egy körülvett moszuli ház védői között. A katonák egy iraki bejelentésből tudták meg, hogy az épületet az al-Kaida használja. A nagy robbanással végződött csatában hét terrorista és két amerikai katona vesztette életét. Négy fegyveres lőtt sebekbe halt bele, az életben maradtak pedig felrobbantották magukat.

A lefejezéses gyilkosságok és a civilek elleni véres merényletek nyomán hírhedtté vált az-Zarkavi korábban azt mondta, hogy nem adja meg magát, ha úgy adódik, inkább öngyilkos lesz. Az amerikaiak nem árulják el, milyen DNS- vagy ujjnyomatmintájuk van az-Zarkavitól, akinek fejére 25 millió dolláros (több mint ötmilliárd forintos) vérdíjat tűztek ki.

Egy katonai parancsnok szerint legfeljebb 30 százalék az esélye annak, hogy az egyik halott az-Zarkavi lenne. Az iraki külügyminiszter viszont tegnap lehetségesnek mondta az-Zarkavi halálát.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.