Szemet csípő milliárdok - aranyozott keresztek
Az újjászentelés ceremóniáján Beregi István esperes megköszönte az Európai Unió 18,3 milliós segítségét, továbbá a magyar büdzsé ötmilliós támogatását, nem feledkezve meg a Széchenyi-tervből 2002-ben kapott ötmillióról sem, amelyből a parókiát újították fel. Korábban a megyei lap azt jelentette, hogy az észak-alföldi régióban a bökönyi görög katolikusok kapták 2004-ben a legnagyobb uniós támogatást az immár a végét járó SAPARD-programból. Uniós program segítette a templom mellett álló római katolikus kápolna megszépítését is.
E munkanélküliségtől alaposan megvert településről - Beregi esperes közlése szerint - a 2004-ben összeházasodott fiatalok elköltöztek. Valamennyien! Megélhetés után vándoroltak. A megszépült templom ezt nem pótolja.
A SAPARD-program elsődleges célja a mezőgazdaság felzárkóztatása volt, emellett a vidék fejlesztése. Hogy e célokba mennyiben fért bele a templomok felújítása, azzal számoljanak el a döntéshozók a saját lelkiismeretükkel. A Dél-Nyírségben - e roppant szegény tájon - másfél éves mászkálásom során nem láttam olyan templomot, amelyet az utóbbi években ne renováltak volna. (A helyzet a megye többi részén is ugyanez.) A pénzügyi fedezetet természetesen jobbára a hazai költségvetés teremtette elő, az unió csak kivételesen. A felújítások között vannak fölöttébb indokoltak, például a nyolcszáz éve épült nyírbélteki templom. Az valóban műemlék, nemzeti örökségünk része a kétszáz éves (!) orgonájával együtt.
Na, de negyvennél több templomot?! Nem túlzás ez huszonkét településen?
Mindez eszembe juttatja az önmagukat történelminek tituláló egyházak klérusainak állandó és toporzékoló követelődzését, miszerint a különféle támogatásokból kevéssé részesülnek. Ami - fájdalom - nem igaz. És akkor se az, ha például a nyíregyházi katolikus gimnázium tanulóit is tavaly decemberben szinte kötelező osztálykirándulásként buszra ültetik - akárcsak az országból másokat -, hogy tüntessenek a pesti Szalay utcában az Oktatási Minisztérium előtt. Több pénzért, persze. Még többért. Mert a mostani se kevés. Ám a klérus a legkisebb változtatás szándékának már a fölemlítésére is fölfortyan: Hogyhogy?! A támogatás kötelező!
Attól tartok, kérem, hogy mégsem az.
A KDNP túlbuzgó elnöke szerint a jobboldal választási győzelme esetén az egyházi esküvőt az államival egyenértékűvé teszik. (Nesze neked, Ferenc Jóska! Miért kellett szekularizálnod?) És az egyházi támogatásokat is növelni fogják.
Úgy tűnik, honpolgárainknak a támogatások arányait ismerő része többnyire sokallja az adóinkból az egyházaknak juttatott különféle összegeket. (Kiváló hetilapunk vitaoldalán az egyik hozzászóló megjegyezte: Ha az SZDSZ kijelentené, hogy e célra a továbbiakban egy fillért se, akkor a választáson semmi sem mentené meg a tizenöt százaléktól.) A morgást azonban nemcsak az átlagember számára fölmérhetetlen milliárdok váltják ki, hanem a főpapság uralmi törekvései. Ők kívánják azt is meghatározni, mennyivel járuljon az ország az Úr asztalához. Az övékéhez.
A főpapság kiszolgálásában eddig az Orbán-kormány számított éltanulónak. Az általuk adományozott pénzekből épült, ám a hitelvek parancsolta egyszerűséget csípőből leküzdő luxus üdülőközpontok - Balatonszárszó (Soli Deo Gloria), Beregdaróc, Tivadar (Ház az Élő Vízhez) - hencegve mutatják a gáláns bőkezűséget. És a protestáns fényűzést. Az adóinkból, persze. És az ateistákéból is, persze. Ám a Horn-kormány sem vétlen. Annak orra alá dörgölhető a vatikáni konkordátum. Talán a papság jóindulatát szerette volna megnyerni vele? Ha igen, akkor az eredmény több mint kínos.
A balliberális kormány ott folytatta, ahol Orbánék abbahagyták, annál is inkább, mert seregnyi odaígért támogatást örököltek. Ám a papság kegyeiért folytatott nemes versengésben e kormány sem akart lemaradni, s ígért, adott, fizetett. Több helyen is tervezgetik a változást, ez azonban kényes ügy, és a főpapság azonnal vallás és egyház elleni támadást prédikál.
Az SZDSZ-es Gusztos Péter a minap bejelentette, hogy pártja meg kívánja szüntetni a hitélet támogatását és az egyházak kiváltságait, a különféle egyházi adómentességeket. Az egyházakat tartsák el a híveik.
Alig hangzott el a bejelentés, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára azonnal katolikus- és keresztényellenes provokációnak minősítette. Veres András püspök egyúttal emlékeztetett a Vatikánnal kötött egyezmény betartására is. Szerinte mások - így például az önkormányzatok - sem fizetnek helyi adót az ingatlanjaik és gépjárműveik után. (Ez bizonyára igaz, csakhogy az egyházak akkor sem közintézmények, ha például iskoláik pedagógusai közalkalmazotti státusban vannak. De vajon miért közalkalmazottak?)
Egy korszerű államban a vallások papjainak célszerű a híveik gyülekezetét szolgálni, s nem elvárni, hogy az egész ország őket szolgálja. Mert most ez a "trendi". Emlegetik, hogy a reevangelizáció költségeit közpénzekből fedezzük. Ám vallásszociológusok kutatásai mutatják, hogy a reevangelizáció nem egy sikertörténet. Templomok sokaságának méregdrága és fényűző glancolásával sem az. A "történelmiek" mögött nem áll a társadalmi bázis, melyre hivatkozni szoktak. Mivel mégis előjogokat követelnek, és meg is kapják azokat, a folyamat inkább refeudalizációnak tekinthető.
Leginkább az egyházak sokmilliárdos hitéleti támogatása csípi a honpolgárok szemét. Ez az állam által fizetett egyházi adó. A baloldali kormányzat kényszerpályán van, noha némelyik járomból megpróbálja kihúzni a fejét. Az igazi eszmény azonban e lépéseknél messzebbre mutat. A mélyen vallásos Egyesült Államokban egyetlen egyház sem kaphat semmiféle célra közpénzt. Templomépítésre sem, tanításra sem, gyógyításra sem, öregek gondozására sem. Az egyházakat a híveik tartják el. És a hívek ettől nem boldogtalanok. Így van ez Franciaországban is. Ez a valódi szekularizáció!
A szerző publicista
