... "A helyi, ajurvédikus orvoshoz volt tehát szerencsénk. Azt hiszem, nem kezeltem túl nagy alázattal a helyzetet. Inkább megmosolyogtam, de tiszteletben kellett tartanom Frida lelkesedését. Amíg a vizsgálat tartott, diszkréten bevonultam a szomszédos kerthelységbe, és onnan figyeltem, ahogy a doktor úr nagy magabiztossággal a dolgát végzi. Frida ámulattal leste az orvos minden szavát. Végül tehát engem is rábeszélt, hogy elkísérjem, és legalább egyetlen vizsgálatnak vessem alá magam. Abból nem lehet bajom.

Az ajurvédikus orvoslásról semmit sem tudtam. Az éjszakai piacon alkalmam volt megfigyelni a működésüket, de az egészből semmit nem értettem. Előbb a furcsa, kissé együgyű arccal vigyorgó doktoron botránkoztam meg, és csak később támadt bennem némi érdeklődés, miután Frida jóképű csodadoktorára rábukkantunk. Sokat segített, hogy ő legalább épeszűnek tűnt. Bár a figyelmem egyből alább hagyott, miután Frida kiderítette, hogy a vonzó doktor bácsi pár hét múlva oltár elé vezeti menyasszonyát. Talán könnyebben meggyőzött volna, ha közben udvarol is.

Orvosok között nőttem fel. Diagnózisok és terápiák kísérték a gyerekkoromat. A gyulladás, az antibiotikum, az anyagcsere, a káliumpumpa, a szurcsapolás, a miskárolás szavak úgy repkedtek a levegőben, mint a jóreggeltek. A szervezet és a sejtek működését kizárólag biokémiai alapokon tudtam elképzelni. Nehéz volt elfogadni például, hogy az itthon megszokott diagnosztikai módszereket pótolni lehet a beteg ujjbegyének néhány perces tapogatásával, és a pulzus egyszerű vizsgálatával. Mert az ajurvédikus orvos mindössze ennyit tett, és máris mindent tudott. Frida állította, hogy ők ennyiből is tökéletesen megmondják, hogy kinek milyen betegsége van. Vagy esetleg milyen lesz, amire eddig még nem is gondolt. Kabaré. A kételkedésem erősen a földhöz szögezett. Az otthon elsajátított tudományból egyetlen dologba kapaszkodhattam. Ez pedig nem volt más, mint a "pszichoszomatikus" szó. Az, hogy a test nemcsak sejtek összessége, hanem a sejthalomnak lelke is van. Vagyis a lélek meg a test néhány betegségnél össze van kötve.

A szigorúan anatómiai és biokémiai alapokra helyezett, európai orvostudományba nehezen fért bele egy másik értelmezés. Indiában viszont ezt is kénytelen voltam átértékelni. Úgy tűnt, mintha az európai orvoslás valami óvodásoknak kitalált homoksüti-gyúrás lenne, az ajurvédikus gyógyítás pedig üzletszerű boszorkánykodás. Nagyon távol voltak egymástól, és az összehasonlítás saját karikatúrájukká tette őket. Végül azt fogadtam el kiindulópontnak, hogy beülök a kuruzslóhoz, aztán az eredményből legyártom a saját homoksüteményemet.

A vizsgálat tényleg pulzusvizsgálatból, és az ujjbegyek fogdosásából állt. A szép doktor bácsi nem is nézett rám, a tekintete a semmibe révedt, biztosan a fájlokat futtatta odabent. Talán érzett is valamit, de hogy mit, nem tudom. Elsőre máris két anomáliát talált. Az egyik a rendszertelen vérzésemre, a másik pedig a székelési nehézségemre vonatkozott. Ezek közül azonban egyik sem volt igaz. Mellé nyúlt. El is kezdtem kuncogni magamban, mire ő a gerincbántalmakkal próbálkozott. Miután kikérdezett, hogy milyen munkát végzek, nem volt nehéz előjönni az ülőmunka ártalmaival. Ez nyert ugyan, mégsem vetettem le magam a sámliról megdöbbenésemben. Ő viszont nem adta fel. Bedobta az idegrendszeremben uralkodó káosz problémáját. Elmondta, hogy az a valami az agyamból indul, és szépen kiteljesedik a testem minden pontján. A mutatóujját a halántékához tette, közelebb hajolt, és részletezni kezdte, hogy ez az "őrület" hogyan terjed szét a testemben. Teljesen kicsinált. Mindent pontosan úgy éreztem, ahogy lefestette. Az őrület fenyegetését, a végtagjaim zsibbadását, és még azt is mondta, hogy ez olyan, mint egy narkomán állapot utáni hiányérzet. Megsemmisítő. Elővett egy koszos füzetkét, amiben iskolás gyerekeknek szánt anatómiai rajzok voltak. Az idegpályák, a keresztmetszeti képek, a testtájak színes rajzai után pedig a betegségek leírásai következtek. Ott akart megmutatni valamit. Szándékosan próbáltam nem csodálkozni, és rezzenéstelen arcot vágni, míg rá nem bökött a betegségemre. Az oldal tetején vastag betűkkel mindössze ennyi állt: "Crazy Mind". Megbomlott elme.

Pontosan úgy volt minden, ahogy a doktor mondta. Azon túl, hogy a szerelmi bánat heves lelki tüneteiben szenvedtem, a testem is gyötrődött. Az agyamból induló hullám a mellkasomon lobbant először lángra, aztán a végtagjaim zsibbadtak le, és végül minden romba dőlt. Ekkor jött általában a konyhakő. Ilyenkor mindig ott végeztem. Végül bőszen helyeseltem, nem akartam már titkolni, hogy mit érzek. Mondtam neki, hogy szerelmi bánatom van, és három hónap után csak a napokban jutottam el odáig, hogy néha előfordulnak olyan félórák is, amikor nem gondolok a Báróúrra. Egyébként folyamatosan. A rohadék! Ezt tette velem. Crazy Mind! A csodadoktor kiderítette. Jól éreztem én. Megbolondultam.

Hála Fridának, a csoda doktor aznap jól keresett. Komoly dollárköteget gombolt le elégedett útitársnőmről, aki a heves lelkendezés közepette még az öccsének is összerakatott egy gyanús, barna poradagot. Távgyógyászatilag, távkeverve. Nekem viszont a diagnózis is tökéletesen elég volt. Szinte papírom volt róla, hogy belebolondultam a szerelembe. Hosszan gyalogoltunk a falu határában, míg feltűnt végre egy taxi, és mivel erősen meg voltak számlálva a paradicsomi napjaink, egyenesen a candolimi partra kértük a célt."

Tovább az India Gyógyszálló blogba...