A betegség lefolyása: alattomos kórsággal állunk szemben - mondhatom. Álnok módon, szép lassan hatalmasodik el rajtunk, amikor egy fárasztó nap után lehuppanunk kényelmes kis fotelunkba, hogy olyan gyalázatos show-műsorokra bambuljunk, amelyek idővel leépítik elménket, és teljesen kiirtják tudatunkból az igényesség utolsó nyomait is. Hasonló hatással vannak ránk a bulvárlapok gusztustalan, magánéletben vájkáló írásai vagy a folyvást bárgyún vihogó rádiós műsorvezetők is.

Agyhalál: a magyar média nem más, mint kegyetlen harc a nézettségért, a hallgatottságért és olvasottságért. Az föl sem merül az illetékesekben, hogy valami értékeset kellene alkotni a szórakozni vágyó emberek számára. A cirkusz a lényeg, így fordulhat elő, hogy műveletlen valóság-show-
szereplők osztják az észt. Botrányos, de sajnos ez az igazság. És állítólag mindezt mi akarjuk! Tényleg? Én nem emlékszem arra, hogy bárki is megkérdezte volna valaha, mit akarok nézni, mit akarok hallgatni. A kedves olvasó emlékszik ilyenre?

Az ellenszérum: szerintem létezik. És ezt mások is tudják, csak azok nem, akik birtokon belül vannak.

Tényleg kihaltak volna azok a tehetséges fiatalok, akik nem pusztán divatból, milliós fizetésekért szeretnének a médiában dolgozni, hanem azért, hogy valami maradandót alkossanak? Szerintem vannak ilyenek. Lesz-e változás valaha? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy csakis mi, fogyasztók tehetünk azért, hogy egyszer egy igazságkereső, erkölcsi normákhoz igazodó média tájékoztasson, szórakoztasson bennünket.

A szerző közíró